WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info
RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RE-AV0A03B00B ORIENT STAR Avant-Garde Skeleton Férfi Automata KaróraORIENT STAR Avant-Garde Skeleton
Férfi Automata KARÓRA
RE-AV0A03B00B
bestseller 479 900 Ft
RA-AA0E07B19B ORIENT Neo Classic Sports Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT Neo Classic Sports Limited Edition
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0E07B19B
bestseller 179 900 Ft
RE-AY0119L00B ORIENT Star Classic Moon Phase M45 F7 Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT Star Classic Moon Phase M45 F7 Limited Edition
Férfi Automata KARÓRA
RE-AY0119L00B
1 019 900 Ft
RA-AR0202E10B ORIENT Retro Future Camera Férfi Automata KaróraORIENT Retro Future Camera
Férfi Automata KARÓRA
RA-AR0202E10B
214 900 Ft
RE-AU0201E00B ORIENT STAR 50 Outdoor Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Outdoor
Férfi Automata KARÓRA
RE-AU0201E00B
313 900 Ft