WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info
RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RE-AU0402B00B ORIENT STAR 50 Basic Date Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Basic Date
Férfi Automata KARÓRA
RE-AU0402B00B
262 900 Ft
RE-AU0601B00B ORIENT Star Diver 1964 2nd Edition Férfi Automata KaróraORIENT Star Diver 1964 2nd Edition
Férfi Automata KARÓRA
RE-AU0601B00B
599 900 Ft
RE-AY0002S00B ORIENT Star Mechanical Moon Phase Férfi Automata KaróraORIENT Star Mechanical Moon Phase
Férfi Automata KARÓRA
RE-AY0002S00B
677 900 Ft
RA-KV0503Y10B ORIENT Flight Chronograph Férfi Kvarc KaróraORIENT Flight Chronograph
Férfi KARÓRA
RA-KV0503Y10B
72 900 Ft
RE-AU0401S00B ORIENT STAR 50 Basic Date Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Basic Date
Férfi Automata KARÓRA
RE-AU0401S00B
274 900 Ft
RE-AT0006L00B ORIENT STAR 50 Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Open Heart
Férfi Automata KARÓRA
RE-AT0006L00B
bestseller 258 900 Ft
RE-AU0301B00B ORIENT STAR 50 Diver Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Diver
Férfi Automata KARÓRA
RE-AU0301B00B
320 900 Ft
AC0000DB ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
Férfi Automata KARÓRA
AC0000DB
bestseller 104 900 Ft
RA-AC0F01B10B ORIENT Symphony II Férfi Automata KaróraORIENT Symphony II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AC0F01B10B
bestseller 79 900 Ft
RE-AU0303B00B ORIENT STAR 50 Diver Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Diver
Férfi Automata KARÓRA
RE-AU0303B00B
320 900 Ft
RA-AA0006L19B ORIENT Mako III Kamasu Férfi Automata KaróraORIENT Mako III Kamasu
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0006L19B
bestseller 129 900 Ft
KU00005T ORIENT Sporty Chronograph Férfi Kvarc KaróraORIENT Sporty Chronograph
Férfi KARÓRA
KU00005T
bestseller 62 900 Ft