SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RPEX003B ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
akciós Női KARÓRA
RPEX003B
-35% 46 000 Ft30 000 Ft
RBBA001D ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
akciós Női KARÓRA
RBBA001D
-33% 43 000 Ft29 000 Ft
TW02001B ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
akciós Női KARÓRA
TW02001B
-29% 72 000 Ft51 000 Ft
RBBA001W ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
akciós Női KARÓRA
RBBA001W
-33% 43 000 Ft29 000 Ft
DB0A006W ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
akciós Női Automata KARÓRA
DB0A006W
-7% 72 000 Ft67 000 Ft
TW00003W ORIENT Dressport Női Kvarc KaróraORIENT Dressport
akciós Női KARÓRA
TW00003W
-14% 72 000 Ft62 000 Ft
SZ3G001B ORIENT Classic Női Kvarc KaróraORIENT Classic
akciós Női KARÓRA
SZ3G001B
-17% 28 900 Ft24 000 Ft
NR1Q002W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
akciós Női Automata KARÓRA
NR1Q002W
-9% 46 000 Ft bestseller 42 000 Ft
NR1Q00AW ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q00AW
bestseller 39 000 Ft
NR1Q001W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q001W
43 000 Ft
DB0A007B ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A007B
bestseller 66 000 Ft
NR1Q005W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q005W
bestseller 39 000 Ft
DB0B004B ORIENT Lady Női Automata KaróraORIENT Lady
Női Automata KARÓRA
DB0B004B
68 000 Ft
UB9C001B ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
Női KARÓRA
UB9C001B
24 000 Ft
SZ2F001B ORIENT Classic Női Kvarc KaróraORIENT Classic
Női KARÓRA
SZ2F001B
23 000 Ft
RBDV003W ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
Női KARÓRA
RBDV003W
48 000 Ft
SZ2F001D ORIENT Classic Női Kvarc KaróraORIENT Classic
Női KARÓRA
SZ2F001D
bestseller 23 000 Ft
NR1Q004W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q004W
40 000 Ft
UB8G002W ORIENT Dress Női Kvarc KaróraORIENT Dress
Női KARÓRA
UB8G002W
18 500 Ft