SZŰRÉS, KERESÉS

Tissot Órák

info RENDEZÉS
A TISSOT a világ vezető svájci óramárkája az értékesítések tekintetében. Ezt többek között köszönheti hírnevének és rendkívül erős nemzetközi jelenlétének, hiszen a TISSOT órák 160 országban érhetőek el. Az óragyárat Charles-Félicien Tissot alapította fiával, Charles-Émile Tissot-al együtt 1853-ban, a svájci Le Locle városában. A kezdetekben zsebórák készítésével foglalkoztak, ők mutatták be az első két időzónás zsebórát. Az innovatív szellem a későbbiekben is végig jelen volt a cégnél, ugyanis később a TISSOT mutatta be az első fából, kőből illetve műanyagből készült órákat. Nem csak anyaghasználatban, de óraszerkezetben is rengeteg technológiai újítást hajtottak végre az évek során. Számos sporteeseménynek TISSOT órák biztosították az időmérést, ennek révén folyamatosan javították az óra pontosságát. A márka többek között az kerékpározásban, motorsportokban, autóversenyekben és síelésben is jelen van hivatalos időmérő partnerként. 1999-ben bevezették az első érintőképernyős karórát, a TISSOT T-Touch-ot. A márka elkötelezett abban, hogy a kiváló minőséget elérhetővé tegyék, így a karórák a svájci órák közül a legjobb ár/érték aránnyal rendelkeznek. A TISSOT automata órák közül ki kell emelni a Powermatic 80 szerkezettel rendelkező órákat, melyek az első, széles körben elérhető 80 órás járástartalékú automata órák.
T0554271105700 TISSOT PRC200  Férfi Automata KaróraTISSOT PRC200
Férfi Automata KARÓRA
T055.427.11.057.00
315 900 Ft
T0554171105700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.417.11.057.00
159 900 Ft
T0554171104700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.417.11.047.00
159 900 Ft
T0554171605700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.417.16.057.00
145 900 Ft
T0554171103700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.417.11.037.00
159 900 Ft
T0554301605700 TISSOT PRC200 Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT PRC200 Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T055.430.16.057.00
199 900 Ft
T0554101603700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.410.16.037.00
109 900 Ft
T0552171111300 TISSOT PRC200 Ladies Női Kvarc KaróraTISSOT PRC200 Ladies
Női KARÓRA
T055.217.11.113.00
159 900 Ft
T0554171603700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.417.16.037.00
145 900 Ft
T0552171603302 TISSOT PRC200 Ladies Női Kvarc KaróraTISSOT PRC200 Ladies
Női KARÓRA
T055.217.16.033.02
145 900 Ft
T0554101103700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.410.11.037.00
119 900 Ft
T0552171603202 TISSOT PRC200 Ladies Női Kvarc KaróraTISSOT PRC200 Ladies
Női KARÓRA
T055.217.16.032.02
145 900 Ft
T0554101105700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.410.11.057.00
119 900 Ft
T0554101605700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.410.16.057.00
109 900 Ft
T0552171603300 TISSOT PRC200 Ladies Női Kvarc KaróraTISSOT PRC200 Ladies
Női KARÓRA
T055.217.16.033.00
145 900 Ft
T0552171603800 TISSOT PRC200 Ladies Női Kvarc KaróraTISSOT PRC200 Ladies
Női KARÓRA
T055.217.16.038.00
145 900 Ft
T0554101604700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.410.16.047.00
109 900 Ft
T0554101601700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.410.16.017.00
109 900 Ft
T0674171101100 TISSOT PRS200 Steven Stankos Limited  Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRS200 Steven Stankos Limited
akciós Férfi KARÓRA
T067.417.11.011.00
-14% 174 900 Ft149 900 Ft
T0554171701700 TISSOT PRC200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC200
Férfi KARÓRA
T055.417.17.017.00
149 900 Ft
T0674172105100 TISSOT PRS200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRS200
akciós Férfi KARÓRA
T067.417.21.051.00
-20% 162 900 Ft129 900 Ft
T0674171605100 TISSOT PRS200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRS200
akciós Férfi KARÓRA
T067.417.16.051.00
-22% 147 900 Ft115 900 Ft
T0674171103700 TISSOT PRS200 Limited Edition Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRS200 Limited Edition
akciós Férfi KARÓRA
T067.417.11.037.00
-14% 174 900 Ft149 900 Ft