SZŰRÉS, KERESÉS

Tissot Órák

info RENDEZÉS
A TISSOT a világ vezető svájci óramárkája az értékesítések tekintetében. Ezt többek között köszönheti hírnevének és rendkívül erős nemzetközi jelenlétének, hiszen a TISSOT órák 160 országban érhetőek el. Az óragyárat Charles-Félicien Tissot alapította fiával, Charles-Émile Tissot-al együtt 1853-ban, a svájci Le Locle városában. A kezdetekben zsebórák készítésével foglalkoztak, ők mutatták be az első két időzónás zsebórát. Az innovatív szellem a későbbiekben is végig jelen volt a cégnél, ugyanis később a TISSOT mutatta be az első fából, kőből illetve műanyagből készült órákat. Nem csak anyaghasználatban, de óraszerkezetben is rengeteg technológiai újítást hajtottak végre az évek során. Számos sporteeseménynek TISSOT órák biztosították az időmérést, ennek révén folyamatosan javították az óra pontosságát. A márka többek között az kerékpározásban, motorsportokban, autóversenyekben és síelésben is jelen van hivatalos időmérő partnerként. 1999-ben bevezették az első érintőképernyős karórát, a TISSOT T-Touch-ot. A márka elkötelezett abban, hogy a kiváló minőséget elérhetővé tegyék, így a karórák a svájci órák közül a legjobb ár/érték aránnyal rendelkeznek. A TISSOT automata órák közül ki kell emelni a Powermatic 80 szerkezettel rendelkező órákat, melyek az első, széles körben elérhető 80 órás járástartalékú automata órák.
T0636171103700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.617.11.037.00
145 900 Ft
T0639071605800 TISSOT Tradition Open Heart Férfi Automata KaróraTISSOT Tradition Open Heart
Férfi Automata KARÓRA
T063.907.16.058.00
219 900 Ft
T1094071103100 TISSOT Everytime Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT Everytime Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T109.407.11.031.00
ÚJ 149 900 Ft
T1096101107700 TISSOT Everytime Large Férfi Kvarc KaróraTISSOT Everytime Large
Férfi KARÓRA
T109.610.11.077.00
75 900 Ft
T1096101603700 TISSOT Everytime Large Férfi Kvarc KaróraTISSOT Everytime Large
Férfi KARÓRA
T109.610.16.037.00
bestseller 65 900 Ft
T0194303605101 TISSOT Visodate Férfi Automata KaróraTISSOT Visodate
Férfi Automata KARÓRA
T019.430.36.051.01
209 900 Ft
T1096101603100 TISSOT Everytime Large Férfi Kvarc KaróraTISSOT Everytime Large
Férfi KARÓRA
T109.610.16.031.00
65 900 Ft
T0636101603800 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.610.16.038.00
89 900 Ft
T0064071603300 TISSOT Le Locle Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T006.407.16.033.00
ÚJ 175 900 Ft
T1096103603100 TISSOT Everytime Large Férfi Kvarc KaróraTISSOT Everytime Large
Férfi KARÓRA
T109.610.36.031.00
79 900 Ft
T0639071103800 TISSOT Tradition Open Heart Férfi Automata KaróraTISSOT Tradition Open Heart
Férfi Automata KARÓRA
T063.907.11.038.00
235 900 Ft
T0334101105301 TISSOT Classic Dream  Férfi Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Férfi KARÓRA
T033.410.11.053.01
bestseller 72 900 Ft
T0636373603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.637.36.037.00
bestseller 145 900 Ft
T41542353 TISSOT Le Locle Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle
Férfi Automata KARÓRA
T41.5.423.53
-10% 204 900 Ft184 500 Ft
T0636101103800 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.610.11.038.00
99 900 Ft
T0334101605301 TISSOT Classic Dream Férfi Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Férfi KARÓRA
T033.410.16.053.01
bestseller 55 900 Ft
T1092103703100 TISSOT Everytime Női Kvarc KaróraTISSOT Everytime
Női KARÓRA
T109.210.37.031.00
69 900 Ft
T1094071105200 TISSOT Everytime Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT Everytime Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T109.407.11.052.00
ÚJ 145 900 Ft
T0332103311100 TISSOT Classic Dream Női Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Női KARÓRA
T033.210.33.111.00
bestseller 96 900 Ft
T0636103603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.610.36.037.00
99 900 Ft
T1094103603100 TISSOT Everytime Medium Unisex Kvarc KaróraTISSOT Everytime Medium
Unisex KARÓRA
T109.410.36.031.00
69 900 Ft
T1094103302100 TISSOT Everytime Medium Férfi Kvarc KaróraTISSOT Everytime Medium
Férfi KARÓRA
T109.410.33.021.00
89 900 Ft
T41148353 TISSOT Le Locle Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle
Férfi Automata KARÓRA
T41.1.483.53
-10% 185 900 Ft167 500 Ft
T58122550 TISSOT Equi-T Női Kvarc KaróraTISSOT Equi-T
Női KARÓRA
T58.1.225.50
bestseller 95 900 Ft
T0632101711700 TISSOT Tradition Női Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Női KARÓRA
T063.210.17.117.00
89 900 Ft
T0194301603101 TISSOT Visodate Férfi Automata KaróraTISSOT Visodate
Férfi Automata KARÓRA
T019.430.16.031.01
bestseller 195 900 Ft
T1094073603100 TISSOT Everytime Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT Everytime Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T109.407.36.031.00
ÚJ 169 900 Ft
T0842101111701 TISSOT Pinky Női Kvarc KaróraTISSOT Pinky
Női KARÓRA
T084.210.11.117.01
95 900 Ft
T0636103608600 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.610.36.086.00
119 900 Ft
T0332101611100 TISSOT Classic Dream  Női Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Női KARÓRA
T033.210.16.111.00
bestseller 55 900 Ft
T0636371603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.637.16.037.00
bestseller 129 900 Ft
T0636171605700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.617.16.057.00
bestseller 129 900 Ft
T0636173603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.617.36.037.00
145 900 Ft
T0636371106700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.637.11.067.00
145 900 Ft
T0334101101301 TISSOT Classic Dream  Férfi Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Férfi KARÓRA
T033.410.11.013.01
ÚJ 72 900 Ft
T0332101101300 TISSOT Classic Dream Női Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Női KARÓRA
T033.210.11.013.00
bestseller 72 900 Ft
T0334101601301 TISSOT Classic Dream  Férfi Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Férfi KARÓRA
T033.410.16.013.01
bestseller 55 900 Ft
T0502173611200 TISSOT Dressport  Női Kvarc KaróraTISSOT Dressport
Női KARÓRA
T050.217.36.112.00
162 900 Ft
T0332101605300 TISSOT Classic Dream  Női Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Női KARÓRA
T033.210.16.053.00
bestseller 55 900 Ft
T0854101101100 TISSOT Carson Férfi Kvarc KaróraTISSOT Carson
Férfi KARÓRA
T085.410.11.011.00
96 900 Ft