SZŰRÉS, KERESÉS

CASIO G-Shock

info
RENDEZÉS
A G-Shock a japán Casio egyik közkedvelt típusa. Könnyen felismerhető masszív, robosztus tok kialakításáról és élénk szín világáról. A legkeresettebb modellek közé tartozik azok között akik elnyűhetetlen, tartós kivitelezésű karórát keresnek. Azoknak akiknek fontos, hogy az óra amit hordanak, kibírja a mindennapok megpróbáltatásait. Nem véletlen, hogy manapság a G-Shock úgy vonult be a köztudatba, hogy “az elpusztíthatatlan”.

A név a “Gravitational Shock” rövidítése, aminek megértéséhez vissza kell mennünk az időben egészen 1983-ig. Ugyanis ekkor került ki a boltokba az első G-Shock, amit egy japán mérnök, Kikuo Ibe és csapata fejlesztett ki. Az órának 3 fő tulajdonságnak volt muszáj megfelelnie. 10 méterig vízállónak kellett lennie, 10 éves legyen a várható elem élettartam és mindenképp éljen túl egy 10 méteres zuhanást. A fejlesztés ötlete egy játszótéren fogalmazódott meg, ahol is Kikuo egy pattogó gumilabdát látott. A labda közepe a földdel érintkezve nem sérült meg, csak a külső réteg kapott a “gravitációs sokkból”. Innen ered a G-Shock elnevezés. A Casio gondolt a női vásárlói réteg megcélzására is. Ezeket a modelleket Baby-G néven forgalmazzák. Valamint a férfi modellek között is találunk több altípust is. Ilyenek pl. a “Rangeman”, vagy épp a “Mudmaster” sorozat. Ezek a G-Shock drágább, ezáltal több funkcióval is ellátott modelljei.

Az összes G-Shock típus rendelkezik bizonyos tulajdonságokkal ártól függetlenül. Mindegyik modell 200m-ig vízálló. Vízi sportoláshoz, búvárkodáshoz, úszáshoz, fürdéshez kiválóan alkalmas. Kis csavaros kialakítású hátlapja és masszív tokja lehetővé teszi, hogy akkor se essen kár az óránkban, ha épp homokos, vagy saras környezetben használjuk. Az összes típus, legyen az analóg, analóg-digitális vagy csak digitális, rendelkezik háttérvilágítással, valamint stopper, visszaszámláló, ébresztő, világidő és naptár funkciókkal. Gyártanak elemmel működő órákat, de megtalálhatóak a Solar kaliberek is. Ezek a szerkezetek fénnyel “táplálkoznak”. Az órák a számlapjukon keresztül szívják magukba az energiát és egy akkumulátorba töltik. Ezáltal nem kell évente elemcserét végezni. Egy sötét fiókba eltéve az órát, akár fél évig is kibírja az akksija, maximum töltöttség esetén. Viszont elöregedés miatt a cseréje csak 10-15 év után esedékes.

A drágább ár szegmensben találunk lépésszámlálós és bluetooth funkcióval ellátott modelleket is. Ezeknek az előnye az, hogy az okos telefonunkat össze tudjuk kapcsolni a karóránkkal egy applikáció letöltése után. Itt olyan funkciók érhetők el, mint a pontos idő küldése az órának, világidő, stopper indítása és megállítása, valamint az ébresztő be/ki kapcsolása és beállítása.

Láthatjuk, hogy a Casio G-Shock ideális választás a dolgos hétköznapokra. Mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, a rengeteg féle színkombinációt és a különböző funkciókat figyelembe véve.
MRG-BF1000R-1A CASIO G-Shock MR-G Frogman Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MR-G Frogman
Férfi Solar KARÓRA
MRG-BF1000R-1A
-5% 1 999 990 Ft1 899 900 Ft
MRG-B2000B-1A4 CASIO G-Shock MR-G Aka-Zonae Limited Edition Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MR-G Aka-Zonae Limited Edition
Férfi Solar KARÓRA
MRG-B2000B-1A4
-5% 1 149 990 Ft1 090 900 Ft
GCW-B5000UN-1E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth 40th Anniversary Carbon Edition Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth 40th Anniversary Carbon Edition
Férfi Solar KARÓRA
GCW-B5000UN-1E
-5% 839 990 Ft800 900 Ft
GMW-B5000TCC-1E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Titanium Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Titanium
Férfi Solar KARÓRA
GMW-B5000TCC-1E
-5% 759 990 Ft721 900 Ft
MTG-B2000YR-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B2000YR-1A
-5% 629 990 Ft599 900 Ft
MTG-B3000PRB-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Aurora Borealis Limited Edition Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard Aurora Borealis Limited Edition
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000PRB-1A
-5% 589 990 Ft560 900 Ft
MTG-B3000FR-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard 40th Anniversary Flare Red Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard 40th Anniversary Flare Red
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000FR-1A
-5% 575 990 Ft547 900 Ft
MTG-B3000DN-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Diffuse Nebula Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard Diffuse Nebula
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000DN-1A
-5% 529 990 Ft503 900 Ft
MTG-B3000CX-9A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Year of the Rabbit Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard Year of the Rabbit
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000CX-9A
-5% 529 990 Ft502 900 Ft
MTG-B3000BD-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000BD-1A
-5% 459 990 Ft436 900 Ft
MTG-B3000D-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000D-1A
-5% 459 990 Ft436 900 Ft
MTG-B3000BD-1A2 CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000BD-1A2
-5% 459 990 Ft436 900 Ft
MTG-B2000D-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B2000D-1A
-5% 439 990 Ft417 900 Ft
MTG-B3000D-1A9 CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000D-1A9
-5% 439 990 Ft417 900 Ft
MTG-B3000B-1A CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B3000B-1A
-5% 419 990 Ft398 900 Ft
MTG-B2000B-1A2 CASIO G-Shock MT-G Core Guard Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock MT-G Core Guard
Férfi Solar KARÓRA
MTG-B2000B-1A2
-5% 419 990 Ft398 900 Ft
GMW-B5000PS-1E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth 40th Anniversary Limited Edition Recrystallized Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth 40th Anniversary Limited Edition Recrystallized
Férfi Solar KARÓRA
GMW-B5000PS-1E
-5% 359 990 Ft341 900 Ft
GMW-B5000PG-9E CASIO 	G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth 40th Anniversary Full Metal Square Face Recrystallised Gold Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth 40th Anniversary Full Metal Square Face Recrystallised Gold
Férfi Solar KARÓRA
GMW-B5000PG-9E
-5% 359 990 Ft341 900 Ft
GWG-B1000-1A CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-B1000-1A
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GWG-B1000-1A4 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-B1000-1A4
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GWG-B1000-3A CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-B1000-3A
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GWG-2000-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-2000-1A3
-5% 333 990 Ft317 900 Ft
GMW-B5000EH-1E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Eric Haze Collaboration 40th Anniversary Limited Edition Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Eric Haze Collaboration 40th Anniversary Limited Edition
Férfi Solar KARÓRA
GMW-B5000EH-1E
-5% 314 990 Ft299 900 Ft
GWG-1000-1A3 CASIO G-Shock Mudmaster Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudmaster
Férfi Solar KARÓRA
GWG-1000-1A3
-5% 314 990 Ft298 900 Ft
GST-B300XB-1A3 CASIO G-Shock G-Steel Carbon Core Guard Bluetooth International Edition Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel Carbon Core Guard Bluetooth International Edition
Férfi Solar KARÓRA
GST-B300XB-1A3
-5% 295 990 Ft281 900 Ft
GST-B100XB-2A CASIO G-Shock G-Steel Premium Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Steel Premium Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GST-B100XB-2A
-5% 292 990 Ft278 900 Ft
GM-B2100BPC-1A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100BPC-1A
-5% 264 990 Ft251 900 Ft
GM-B2100BD-1A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100BD-1A
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GM-B2100GD-9A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100GD-9A
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GM-B2100GD-5A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100GD-5A
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GMW-B5000GD-4E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GMW-B5000GD-4E
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GMW-B5000GD-9E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GMW-B5000GD-9E
-5% 249 990 Ft237 900 Ft
GMW-B5000PC-1E CASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GMW-B5000PC-1E
-4% 244 990 Ft234 900 Ft
GW-8230NT-4E CASIO G-Shock Master Of G Frogman 30th Anniversary  Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Master Of G Frogman 30th Anniversary
Férfi Solar KARÓRA
GW-8230NT-4E
-5% 239 990 Ft227 900 Ft
GM-B2100AD-2A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100AD-2A
-5% 229 990 Ft217 900 Ft
GM-B2100D-1A CASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock CasiOak Full Metal Tough Solar Bluetooth
Férfi Solar KARÓRA
GM-B2100D-1A
-6% 229 990 Ft216 900 Ft
GPR-H1000-9E CASIO G-Shock Premium Bluetooth Gps Rangeman Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Bluetooth Gps Rangeman
Férfi Solar KARÓRA
GPR-H1000-9E
214 990 Ft
GPR-H1000-1E CASIO G-Shock Premium Bluetooth Gps Rangeman Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Premium Bluetooth Gps Rangeman
Férfi Solar KARÓRA
GPR-H1000-1E
214 990 Ft
DW-H5600EX-1E CASIO G-Shock G-Squad Smartwatch Heart Rate Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock G-Squad Smartwatch Heart Rate
Férfi Solar KARÓRA
DW-H5600EX-1E
189 990 Ft
GW-9500TLC-1E CASIO G-Shock Mudman Team Lan Cruiser Toyota Auto Body Férfi Solar KaróraCASIO G-Shock Mudman Team Lan Cruiser Toyota Auto Body
Férfi Solar KARÓRA
GW-9500TLC-1E
-5% 184 990 Ft175 900 Ft