WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Certina Órák

info
RENDEZÉS
A svájci CERTINA az óragyártás élvonalába tartozó márkák egyike, köszönhetően megbízhatóságának, pontosságának és innovációinak. A főként sportos, illetve sportosan elegáns stílusirányzatot képviselő órák a legjobb alapanyagokból, a legkiválóbb gyártási technológiával készülnek. A CERTINA S.A-t 1888-ban Kruth fivérek alapították, melyet a kezdetekben otthonukban működtettek. Az alapítók a teljes minőségi elköteleződés filozófiáját követték, melynek köszönhetően a CERTINA órák egytől-egyig vastagított, karcálló zafír üveggel rendelkeznek, orvosi acélból vagy hasonló szintű anyagból készülnek. 1959-ben az karórákkal szemben támasztott minőségi követelményeket messze túlszárnyalva létrehozták a CERTINA DS, azaz Double Security koncepciót. A CERTINA DS órák fokozott ütődésvédelemmel vannak ellátva, és a világon először érték el a 200M vízállóságot. Ugyancsak CERTINA DS volt az első karóra, mely feljutott 8222m-es magasságba és sikeresen kibírta azt 1960-ban. Manapság már az összes CERTINA órában jelen van a DS koncepció, mely azt jelenti, hogy az órákban vastagított, sokszor tükröződésmentes bevonattal ellátott zafírüveg található, minimum 100M-es vízállósággal, valamint extra védelemmel ellátott koronával és hátlappal rendelkeznek. A CERTINA PRECIDRIVE órák igazi kronométer pontosságot képesek elérni, évi +/-10 másodpercen belüli pontosságukkal a hagyományos kvarcóráknál tízszer pontosabbak. Számos automata órájuk az újdonságnak számító POWERMATIC 80 szerkezettel van ellátva, mely a svájci automata órák egyik csúcsszerkezete, képes az átlagos 40 helyett akár 80 órás járástartalék képzésére is.
C0344171104700 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.11.047.00
bestseller 199 900 Ft
C0324074408100 CERTINA DS Action Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C032.407.44.081.00
389 900 Ft
C0322511104109 CERTINA DS Action COSC Női Kvarc KaróraCERTINA DS Action COSC
Női KARÓRA
C032.251.11.041.09
195 900 Ft
C0324071104100 CERTINA DS Action Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C032.407.11.041.00
bestseller 319 900 Ft
C0172101605700 CERTINA DS Caimano Női Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Női KARÓRA
C017.210.16.057.00
-10% 85 900 Ft bestseller 76 900 Ft
C0302501110600 CERTINA DS First Chronograph Moon Phase Női Kvarc KaróraCERTINA DS First Chronograph Moon Phase
Női KARÓRA
C030.250.11.106.00
345 900 Ft
C0338513605700 CERTINA DS-8 COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 COSC
Férfi KARÓRA
C033.851.36.057.00
195 900 Ft
C0016472705700 CERTINA DS Podium Big Size Chronograph 1/100 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Big Size Chronograph 1/100
Férfi KARÓRA
C001.647.27.057.00
bestseller 329 900 Ft
C0346541104700 CERTINA DS Podium Chronograph GMT COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph GMT COSC
Férfi KARÓRA
C034.654.11.047.00
269 900 Ft
C0324301105100 CERTINA DS Action Day-Date Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Day-Date Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C032.430.11.051.00
bestseller 279 900 Ft
C0134271705100 CERTINA DS Action Chronograph Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Chronograph
Férfi Automata KARÓRA
C013.427.17.051.00
675 900 Ft
C0324071109100 CERTINA DS Action Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C032.407.11.091.00
bestseller 319 900 Ft
C0324271705100 CERTINA DS Action Chronograph Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Chronograph
Férfi Automata KARÓRA
C032.427.17.051.00
449 900 Ft
C0016471705700 CERTINA DS Podium Big Size Chronograph 1/100 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Big Size Chronograph 1/100
Férfi KARÓRA
C001.647.17.057.00
bestseller 349 900 Ft
C0332341611800 CERTINA DS-8 Chronograph COSC Női Kvarc KaróraCERTINA DS-8 Chronograph COSC
Női KARÓRA
C033.234.16.118.00
bestseller 215 900 Ft
C0338511105700 CERTINA DS-8 COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 COSC
Férfi KARÓRA
C033.851.11.057.00
195 900 Ft
C0338511105701 CERTINA DS-8 COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 COSC
Férfi KARÓRA
C033.851.11.057.01
195 900 Ft
C0354071605700 CERTINA DS Caimano Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Caimano Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C035.407.16.057.00
225 900 Ft
C0354174408700 CERTINA DS Caimano Chronograph Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano Chronograph
Férfi KARÓRA
C035.417.44.087.00
259 900 Ft
C0298071603101 CERTINA DS-1 Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS-1 Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C029.807.16.031.01
259 900 Ft
C0328071104100 CERTINA DS Action 38mm Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action 38mm
Férfi Automata KARÓRA
C032.807.11.041.00
299 900 Ft
C0354171104700 CERTINA DS Caimano Chronograph Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano Chronograph
Férfi KARÓRA
C035.417.11.047.00
199 900 Ft
C0364071105001 CERTINA DS PH200M Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS PH200M Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C036.407.11.050.01
375 900 Ft
C0324341104700 CERTINA DS Action Chronograph COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action Chronograph COSC
Férfi KARÓRA
C032.434.11.047.00
285 900 Ft
C0324344408700 CERTINA DS Action Chronograph COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action Chronograph COSC
Férfi KARÓRA
C032.434.44.087.00
339 900 Ft
C0354171604700 CERTINA DS Caimano Chronograph Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano Chronograph
Férfi KARÓRA
C035.417.16.047.00
185 900 Ft
C0324071105100 CERTINA DS Action Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS Action Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C032.407.11.051.00
bestseller 319 900 Ft
C0016471605701 CERTINA DS Podium Big Size Chronograph 1/100 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Big Size Chronograph 1/100
Férfi KARÓRA
C001.647.16.057.01
bestseller 299 900 Ft
C0334573605100 CERTINA DS-8 Moonphase COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 Moonphase COSC
Férfi KARÓRA
C033.457.36.051.00
189 900 Ft
C0344172204700 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.22.047.00
225 900 Ft
C0346543605700 CERTINA DS Podium Chronograph GMT COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph GMT COSC
Férfi KARÓRA
C034.654.36.057.00
289 900 Ft
C0042103611600 CERTINA DS Prime Női Kvarc KaróraCERTINA DS Prime
Női KARÓRA
C004.210.36.116.00
bestseller 149 900 Ft
C0294261604100 CERTINA DS-1 Big Date Powermatic 80 Special Edition Férfi Automata KaróraCERTINA DS-1 Big Date Powermatic 80 Special Edition
Férfi Automata KARÓRA
C029.426.16.041.00
319 900 Ft
C0294261605100 CERTINA DS-1 Big Date Powermatic 80 Special Edition Férfi Automata KaróraCERTINA DS-1 Big Date Powermatic 80 Special Edition
Férfi Automata KARÓRA
C029.426.16.051.00
319 900 Ft
C0374071728010 CERTINA Ds Super PH 500 Férfi Automata KaróraCERTINA Ds Super PH 500
Férfi Automata KARÓRA
C037.407.17.280.10
359 900 Ft
C0252171605700 CERTINA DS Podium Női Kvarc KaróraCERTINA DS Podium
Női KARÓRA
C025.217.16.057.00
175 900 Ft
C0344171603701 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.16.037.01
bestseller 185 900 Ft
C0344173605700 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.36.057.00
bestseller 205 900 Ft
C0324341105700 CERTINA DS Action Chronograph COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action Chronograph COSC
Férfi KARÓRA
C032.434.11.057.00
285 900 Ft
C0364073605000 CERTINA DS PH200M Powermatic 80 Férfi Automata KaróraCERTINA DS PH200M Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
C036.407.36.050.00
359 900 Ft