SZŰRÉS, KERESÉS

Certina Órák

info
RENDEZÉS
A svájci CERTINA az óragyártás élvonalába tartozó márkák egyike, köszönhetően megbízhatóságának, pontosságának és innovációinak. A főként sportos, illetve sportosan elegáns stílusirányzatot képviselő órák a legjobb alapanyagokból, a legkiválóbb gyártási technológiával készülnek. A CERTINA S.A-t 1888-ban Kruth fivérek alapították, melyet a kezdetekben otthonukban működtettek. Az alapítók a teljes minőségi elköteleződés filozófiáját követték, melynek köszönhetően a CERTINA órák egytől-egyig vastagított, karcálló zafír üveggel rendelkeznek, orvosi acélból vagy hasonló szintű anyagból készülnek. 1959-ben az karórákkal szemben támasztott minőségi követelményeket messze túlszárnyalva létrehozták a CERTINA DS, azaz Double Security koncepciót. A CERTINA DS órák fokozott ütődésvédelemmel vannak ellátva, és a világon először érték el a 200M vízállóságot. Ugyancsak CERTINA DS volt az első karóra, mely feljutott 8222m-es magasságba és sikeresen kibírta azt 1960-ban. Manapság már az összes CERTINA órában jelen van a DS koncepció, mely azt jelenti, hogy az órákban vastagított, sokszor tükröződésmentes bevonattal ellátott zafírüveg található, minimum 100M-es vízállósággal, valamint extra védelemmel ellátott koronával és hátlappal rendelkeznek. A CERTINA PRECIDRIVE órák igazi kronométer pontosságot képesek elérni, évi +/-10 másodpercen belüli pontosságukkal a hagyományos kvarcóráknál tízszer pontosabbak. Számos automata órájuk az újdonságnak számító POWERMATIC 80 szerkezettel van ellátva, mely a svájci automata órák egyik csúcsszerkezete, képes az átlagos 40 helyett akár 80 órás járástartalék képzésére is.
C0322511104100 CERTINA DS Action COSC Női Kvarc KaróraCERTINA DS Action COSC
Női KARÓRA
C032.251.11.041.00
ÚJ 239 900 Ft
C0338514404700 CERTINA DS-8 COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 COSC
Férfi KARÓRA
C033.851.44.047.00
ÚJ 275 900 Ft
C0344551104000 CERTINA DS Podium GMT COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium GMT COSC
Férfi KARÓRA
C034.455.11.040.00
ÚJ 249 900 Ft
C0344551605000 CERTINA DS Podium GMT COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium GMT COSC
Férfi KARÓRA
C034.455.16.050.00
ÚJ 235 900 Ft
C0352101601200 CERTINA DS Caimano Női Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Női KARÓRA
C035.210.16.012.00
ÚJ 145 900 Ft
C0354101101200 CERTINA DS Caimano Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Férfi KARÓRA
C035.410.11.012.00
ÚJ 165 900 Ft
C0354102203702 CERTINA DS Caimano Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Férfi KARÓRA
C035.410.22.037.02
ÚJ 195 900 Ft
C0354103336700 CERTINA DS Caimano Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Férfi KARÓRA
C035.410.33.367.00
ÚJ 199 900 Ft
C0434172205100 CERTINA DS-7 Chronograph Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-7 Chronograph
Férfi KARÓRA
C043.417.22.051.00
ÚJ 315 900 Ft
C0434173808100 CERTINA DS-7 Chronograph Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-7 Chronograph
Férfi KARÓRA
C043.417.38.081.00
ÚJ 295 900 Ft
C0324514408700 CERTINA DS Action COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action COSC
Férfi KARÓRA
C032.451.44.087.00
369 900 Ft
C0346541104700 CERTINA DS Podium Chronograph GMT COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph GMT COSC
Férfi KARÓRA
C034.654.11.047.00
329 900 Ft
C0324511104700 CERTINA DS Action COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action COSC
Férfi KARÓRA
C032.451.11.047.00
295 900 Ft
C0344171109700 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.11.097.00
bestseller 245 900 Ft
C0352103336700 CERTINA DS Caimano Női Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Női KARÓRA
C035.210.33.367.00
215 900 Ft
C0354101103700 CERTINA DS Caimano Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Férfi KARÓRA
C035.410.11.037.00
165 900 Ft
C0354101105700 CERTINA DS Caimano Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Férfi KARÓRA
C035.410.11.057.00
bestseller 165 900 Ft
C0344171105700 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.11.057.00
bestseller 245 900 Ft
C0342101103700 CERTINA DS Podium Női Kvarc KaróraCERTINA DS Podium
Női KARÓRA
C034.210.11.037.00
bestseller 179 900 Ft
C0344171104700 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.11.047.00
bestseller 245 900 Ft
C0344174408700 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.44.087.00
bestseller 319 900 Ft
C0344171605700 CERTINA DS Podium Chronograph 1/10 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Chronograph 1/10
Férfi KARÓRA
C034.417.16.057.00
bestseller 229 900 Ft
C0042103611600 CERTINA DS Prime Női Kvarc KaróraCERTINA DS Prime
Női KARÓRA
C004.210.36.116.00
bestseller 225 900 Ft
C0172101605700 CERTINA DS Caimano Női Kvarc KaróraCERTINA DS Caimano
Női KARÓRA
C017.210.16.057.00
bestseller 135 900 Ft
C0334601604700 CERTINA DS-8 Chrono Moon Phase Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 Chrono Moon Phase
Férfi KARÓRA
C033.460.16.047.00
395 900 Ft
C0320511111600 CERTINA DS Action Diamonds COSC Női Kvarc KaróraCERTINA DS Action Diamonds COSC
Női KARÓRA
C032.051.11.0116.00
239 900 Ft
C0322511101101 CERTINA DS Action COSC Női Kvarc KaróraCERTINA DS Action COSC
Női KARÓRA
C032.251.11.011.01
bestseller 239 900 Ft
C0334601608700 CERTINA DS-8 Chrono Moon Phase Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 Chrono Moon Phase
Férfi KARÓRA
C033.460.16.047.00
395 900 Ft
C0338512109700 CERTINA DS-8 COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 COSC
Férfi KARÓRA
C033.851.21.097.00
245 900 Ft
C0324344408700 CERTINA DS Action Chronograph COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action Chronograph COSC
Férfi KARÓRA
C032.434.44.087.00
419 900 Ft
C0338511105700 CERTINA DS-8 COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 COSC
Férfi KARÓRA
C033.851.11.057.00
239 900 Ft
C0338513605700 CERTINA DS-8 COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS-8 COSC
Férfi KARÓRA
C033.851.36.057.00
-6% 255 900 Ft239 900 Ft
C0324341104700 CERTINA DS Action Chronograph COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action Chronograph COSC
Férfi KARÓRA
C032.434.11.047.00
349 900 Ft
C0324341105700 CERTINA DS Action Chronograph COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action Chronograph COSC
Férfi KARÓRA
C032.434.11.057.00
349 900 Ft
C0016471603700 CERTINA DS Podium Big Size Chronograph 1/100 Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium Big Size Chronograph 1/100
Férfi KARÓRA
C001.647.16.037.00
299 900 Ft
C0324511105700 CERTINA DS Action COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action COSC
Férfi KARÓRA
C032.451.11.057.00
bestseller 295 900 Ft
C0324511109700 CERTINA DS Action COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Action COSC
Férfi KARÓRA
C032.451.11.097.00
295 900 Ft
C0344511104700 CERTINA DS Podium COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium COSC
Férfi KARÓRA
C034.451.11.047.00
bestseller 225 900 Ft
C0344511105700 CERTINA DS Podium COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium COSC
Férfi KARÓRA
C034.451.11.057.00
bestseller 225 900 Ft
C0344511109700 CERTINA DS Podium COSC Férfi Kvarc KaróraCERTINA DS Podium COSC
Férfi KARÓRA
C034.451.11.097.00
bestseller 225 900 Ft