WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Edox Órák

info
RENDEZÉS
Az Edox órák története egészen 1883-ig nyúl vissza, amikor is egy bizonyos Christian Ruefli-Flury egy saját készítésű zsebórát ajándékozott szerelmének. Akit ez annyira elvarázsolt, hogy meggyőzte férjét, foglalkozzon óragyártással. Így született meg a rákövetkező évben az Edox márkanév. Az akkor mindössze 29 éves ifjú, a nem több, mint 15 ezer lelket számláló svájci Biel-Biennben kezdte el a sorozatgyártást. Az Edox név az ókori görögöktől származik, jelentése egyszerűen csak annyi: “Az óra”. Szimbóluma a századforduló óta egy homokóra, melyet napjainkig megtalálunk minden óra számlapján. A II. világháború után a cég hatalmas fejlődésbe kezdett. Ekkor már több, mint 500 órásmestert alkalmaztak és tőkét nem sajnálva a kor legmodernebb óra gyárát építették fel. Kellett is, hisz a zsebórák után már magas vízállóságú modelleket szerettek volna készíteni. Haladni kellett a korral és technikákkal. Ennek következtében jelent meg az Edox számára az első komolyabb búvár órája az Edox Delfin, melyet a mai napig is gyártanak, újítanak és a legkedveltebb típusok közé tartozik. A Delfin volt az első óra a világon ami dupla hátlappal és tömítésekkel rendelkezett. Ütésálló volt, vízállósága pedig már meghaladta a 200 métert. Ezután szerzett az Edox nemzetközileg is elismert hírnevet. 1965-ben már egy 500 méterig vízálló modellt dobtak a piacra, ami az Edox Hydrosub nevet kapta. A 70-es években jelent meg az Edox Geoscope, ami 50 főváros időzónáját volt képes megjeleníteni. Majd 1998-ban az Edox fejlesztői elkészítették a világ legvékonyabb dátumkijelzős óráját. Ez a modell a mai napig tartja a guiness rekordot, 1,4 mm-es tok vastagságával.

Láthatjuk, hogy az Edox folyamatosan tartotta a lépést a technika rohamos fejlődésével ls teszi ezt most is még a mai napig Svájcban. És ha már svájci óra, az Edox megfelel az összes kritériumnak ami megköveteli ezt a jelzőt. Jelenleg természetesen minden órája rozsdamentes acélból készül. A legolcsóbb modellek is karcálló zafírüveget kaptak. Az órák szívét megbízható svájci Ronda szerkezet, vagy saját gyártású Edox kaliber hajtja. A nagyobb vízállósággal rendelkező típusok menettel ellátott koronát és egy irányba forgatható kerámia vagy acél lünettát is kaptak. A mutatók és indexek is kiváló minőségű foszfor bevonatot kaptak, melyek segítségével egész éjszaka leolvasható róluk a pontos idő.

Azoknak akik szeretik a magas minőségű svájci konstrukciókat, és egy nagy múlttal, saját karakterrel rendelkező márkát szeretnének a csuklójukon hordani, biztosan tökéletes választás az Edox. Az óra, amely kiállta az idő próbáját. A sportos vagy épp elegáns modellek között a hölgyek és az urak is megtalálhatják a hozzájuk legjobban illőt.
85303-357GN-NGN EDOX Delfin Mecano Automatic Skeleton Férfi Automata KaróraEDOX Delfin Mecano Automatic Skeleton
Férfi Automata KARÓRA
85303-357GN-NGN
651 900 Ft
85303-3NN-VB EDOX Delfin Mecano Automatic Skeleton Férfi Automata KaróraEDOX Delfin Mecano Automatic Skeleton
Férfi Automata KARÓRA
85303-3NN-VB
651 900 Ft
10221-3-NIN EDOX CO-1 Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX CO-1 Chronograph
Férfi KARÓRA
10221-3-NIN
559 000 Ft
10112-37GNOCA-ANO EDOX Delfin The Original Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX Delfin The Original Chronograph
Férfi KARÓRA
10112-37GNOCA-ANO
399 000 Ft
10112-37GNVCA-ANV EDOX Delfin The Original Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX Delfin The Original Chronograph
Férfi KARÓRA
10112-37GNVCA-ANV
399 000 Ft
10112-3NCA-NIN EDOX Delfin The Original Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX Delfin The Original Chronograph
Férfi KARÓRA
10112-3NCA-NIN
389 000 Ft
10113-37GNCA-NGIN EDOX Delfin The Original Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX Delfin The Original Chronograph
Férfi KARÓRA
10113-37GNCA-NGIN
389 000 Ft
10113-37RNCA-NIR EDOX Delfin The Original Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX Delfin The Original Chronograph
Férfi KARÓRA
10113-37RNCA-NIR
389 000 Ft
10113-3CA-NIN EDOX Delfin The Original Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX Delfin The Original Chronograph
Férfi KARÓRA
10113-3CA-NIN
364 900 Ft
10242-TIN-BUIN EDOX CO-1 Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX CO-1 Chronograph
Férfi KARÓRA
10242-TIN-BUIN
487 900 Ft
80120-37RNNCA-NIR EDOX  SkyDiver  Neptunian Férfi Automata KaróraEDOX SkyDiver Neptunian
Férfi Automata KARÓRA
80120-37RNNCA-NIR
553 900 Ft
85304-357GN-NRN1 EDOX Delfin Mecano 60th Anniversary Limited Edition Férfi Automata KaróraEDOX Delfin Mecano 60th Anniversary Limited Edition
Férfi Automata KARÓRA
85304-357GN-NRN1
676 900 Ft
10109-357RNCA-BUIRA EDOX Delfin Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX Delfin Chronograph
Férfi KARÓRA
10109-357RNCA-BUIRA
299 900 Ft
38001-TINNBU-BN EDOX Limited Edition Chronorally Big Date Chronograph Férfi Kvarc KaróraEDOX Limited Edition Chronorally Big Date Chronograph
Férfi KARÓRA
38001-TINNBU-BN
651 900 Ft
80119-3N-BUIN EDOX Date Automatic Férfi Automata KaróraEDOX Date Automatic
Férfi Automata KARÓRA
80119-3N-BUIN
469 900 Ft
80120-3NCA-BUIDN EDOX  SkyDiver  Neptunian Férfi Automata KaróraEDOX SkyDiver Neptunian
Férfi Automata KARÓRA
80120-3NCA-BUIDN
512 900 Ft
80120-3NCA-ODN EDOX  SkyDiver  Neptunian Férfi Automata KaróraEDOX SkyDiver Neptunian
Férfi Automata KARÓRA
80120-3NCA-ODN
512 900 Ft