WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info
RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RA-AA0914E19B ORIENT Mako XL II (Kano) Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL II (Kano)
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0914E19B
bestseller 129 900 Ft
RA-AA0E02E19B ORIENT World Map Férfi Automata KaróraORIENT World Map
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0E02E19B
bestseller 167 900 Ft
RA-AR0202E10B ORIENT Retro Future Camera Férfi Automata KaróraORIENT Retro Future Camera
Férfi Automata KARÓRA
RA-AR0202E10B
214 900 Ft
RA-AA0C06E19B ORIENT Starfish II Férfi Automata KaróraORIENT Starfish II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0C06E19B
bestseller 82 900 Ft
AC08002F ORIENT Bambino II Big Size Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II Big Size
Férfi Automata KARÓRA
AC08002F
bestseller 104 900 Ft
RA-BA0002E10B ORIENT Futura Calendera II Férfi Automata KaróraORIENT Futura Calendera II
Férfi Automata KARÓRA
RA-BA0002E10B
bestseller 111 900 Ft
RA-AC0018E10B ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AC0018E10B
116 900 Ft
RA-KB0005E00B ORIENT Sun & Moon Női Kvarc KaróraORIENT Sun & Moon
Női KARÓRA
RA-KB0005E00B
110 900 Ft
RE-AT0202E00B ORIENT STAR Netto Férfi Automata KaróraORIENT STAR Netto
Férfi Automata KARÓRA
RE-AT0202E00B
218 900 Ft
RA-AG0026E10B ORIENT Helios Férfi Automata KaróraORIENT Helios
Férfi Automata KARÓRA
RA-AG0026E10B
135 900 Ft