WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info
RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RE-HH0002L00B ORIENT STAR Roman Classic Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR Roman Classic Open Heart
akciós Férfi Automata KARÓRA
RE-HH0002L00B
-10% 364 900 Ft328 900 Ft
RA-AG0005L10B ORIENT Bambino Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Open Heart
Férfi Automata KARÓRA
RA-AG0005L10B
bestseller 113 900 Ft
AG00004D ORIENT Envoy Férfi Automata KaróraORIENT Envoy
Férfi Automata KARÓRA
AG00004D
bestseller 113 900 Ft
RA-AA0C05L19B ORIENT Starfish II Férfi Automata KaróraORIENT Starfish II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0C05L19B
82 900 Ft
RA-AC0021L10B ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AC0021L10B
bestseller 108 900 Ft
RA-AC0E04L10B ORIENT Maestro Férfi Automata KaróraORIENT Maestro
Férfi Automata KARÓRA
RA-AC0E04L10B
bestseller 82 900 Ft
RA-AK0011D10B ORIENT Sun and Moon III Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon III
Férfi Automata KARÓRA
RA-AK0011D10B
170 900 Ft
RE-AT0203L00B ORIENT STAR Netto Férfi Automata KaróraORIENT STAR Netto
Férfi Automata KARÓRA
RE-AT0203L00B
218 900 Ft
RE-AT0015L00B ORIENT STAR 50 Open Heart Moving Blue Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Open Heart Moving Blue Limited Edition
Férfi Automata KARÓRA
RE-AT0015L00B
299 900 Ft
RE-AT0006L00B ORIENT STAR 50 Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Open Heart
Férfi Automata KARÓRA
RE-AT0006L00B
bestseller 258 900 Ft