WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
NR1Q001W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q001W
bestseller 59 900 Ft
NR1Q00BW ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q00BW
bestseller 49 900 Ft
NR1Q003W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q003W
bestseller 49 900 Ft
RA-QC1702S10B ORIENT Classic Női Kvarc KaróraORIENT Classic
Női KARÓRA
RA-QC1702S10B
ÚJ 49 900 Ft
RA-QC1701L10B ORIENT Classic Női Kvarc KaróraORIENT Classic
Női KARÓRA
RA-QC1701L10B
ÚJ 49 900 Ft
NR1Q004W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q004W
bestseller 49 900 Ft
NR1Q005W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q005W
bestseller 49 900 Ft
NR1Q00AW ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q00AW
bestseller 49 900 Ft
NR1L002B ORIENT Lady Sapphire Női Automata KaróraORIENT Lady Sapphire
Női Automata KARÓRA
NR1L002B
59 900 Ft
RA-KA0006S10B ORIENT Sun & Moon Lady Női Kvarc KaróraORIENT Sun & Moon Lady
Női KARÓRA
RA-KA0006S10B
79 900 Ft
DB0A007B ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A007B
bestseller 66 000 Ft
RA-KA0003S10B ORIENT Sun & Moon Lady Női Kvarc KaróraORIENT Sun & Moon Lady
Női KARÓRA
RA-KA0003S10B
89 900 Ft
UB9B001T ORIENT Classic Női Kvarc KaróraORIENT Classic
Női KARÓRA
UB9B001T
bestseller 43 000 Ft
DD03002B ORIENT Monarch Unisex Mechanikus KaróraORIENT Monarch
Unisex Mechanikus KARÓRA
DD03002B
99 900 Ft
RA-AK0004A10B ORIENT Lady Női Automata KaróraORIENT Lady
Női Automata KARÓRA
RA-AK0004A10B
109 900 Ft
UT0H006W ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
Női KARÓRA
UT0H006W
45 000 Ft
ER2E001T ORIENT Dressy Női Automata KaróraORIENT Dressy
Női Automata KARÓRA
ER2E001T
-9% 65 000 Ft59 000 Ft
RA-AG0021B10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0021B10B
89 900 Ft
NR1Q002W ORIENT Charlene Női Automata KaróraORIENT Charlene
Női Automata KARÓRA
NR1Q002W
bestseller 59 900 Ft
RA-AG0018L10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0018L10B
bestseller 79 900 Ft
RA-AC0008S10B ORIENT Bambino Lady Női Automata KaróraORIENT Bambino Lady
Női Automata KARÓRA
RA-AC0008S10B
99 900 Ft
RA-AG0017Y10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0017Y10B
89 900 Ft
RA-AG0025S10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0025S10B
79 900 Ft
RA-AC0009S10B ORIENT Bambino Lady Női Automata KaróraORIENT Bambino Lady
Női Automata KARÓRA
RA-AC0009S10B
89 900 Ft
RA-AG0020S10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0020S10B
99 900 Ft
RA-AK0006L10B ORIENT Lady Női Automata KaróraORIENT Lady
Női Automata KARÓRA
RA-AK0006L10B
99 900 Ft
RA-AG0019B10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0019B10B
79 900 Ft
RA-AG0022A10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0022A10B
89 900 Ft
RA-AG0023Y10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0023Y10B
89 900 Ft
RA-AG0024S10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női Automata KARÓRA
RA-AG0024S10B
89 900 Ft
RA-AK0005Y10B ORIENT Lady Női Automata KaróraORIENT Lady
Női Automata KARÓRA
RA-AK0005Y10B
99 900 Ft
RE-ND0002S00B ORIENT STAR Lady Classic Open Heart Női Automata KaróraORIENT STAR Lady Classic Open Heart
Női Automata KARÓRA
RE-ND0002S00B
-15% 139 900 Ft119 000 Ft
ER2H004D ORIENT Lady Női Automata KaróraORIENT Lady
Női Automata KARÓRA
ER2H004D
68 000 Ft
NRAP003T ORIENT Romance Női Automata KaróraORIENT Romance
Női Automata KARÓRA
NRAP003T
-13% 55 000 Ft48 000 Ft
TW02001B ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
Női KARÓRA
TW02001B
-29% 72 000 Ft51 000 Ft
DD03001W ORIENT Monarch Unisex Mechanikus KaróraORIENT Monarch
Unisex Mechanikus KARÓRA
DD03001W
99 900 Ft
ER2H003W ORIENT Lady Női Automata KaróraORIENT Lady
Női Automata KARÓRA
ER2H003W
68 000 Ft
QC14006W ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
Női KARÓRA
QC14006W
43 000 Ft
UNEK003W ORIENT Lady Rose Női Kvarc KaróraORIENT Lady Rose
Női KARÓRA
UNEK003W
35 000 Ft
ER2K002W ORIENT Soma Női Automata KaróraORIENT Soma
Női Automata KARÓRA
ER2K002W
69 900 Ft