SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RA-AA0007A09B ORIENT Mako III Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT Mako III Limited Edition
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0007A09B
ÚJ 96 000 Ft
RA-AA0001B19B ORIENT Mako III Férfi Automata KaróraORIENT Mako III
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0001B19B
ÚJ 87 000 Ft
RA-AA0004E19B ORIENT Mako III Férfi Automata KaróraORIENT Mako III
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0004E19B
ÚJ 87 000 Ft
AA02002D ORIENT Mako Diver II Férfi Automata KaróraORIENT Mako Diver II
Férfi Automata KARÓRA
AA02002D
-16% 73 900 Ft bestseller 62 000 Ft
RA-EL0001B00B ORIENT Triton Férfi Automata KaróraORIENT Triton
Férfi Automata KARÓRA
RA-EL0001B00B
-10% 161 900 Ft145 000 Ft
AA02004B ORIENT Ray Diver II Férfi Automata KaróraORIENT Ray Diver II
Férfi Automata KARÓRA
AA02004B
-16% 75 900 Ft bestseller 64 000 Ft
EM75002D ORIENT Mako XL Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL
Férfi Automata KARÓRA
EM75002D
-12% 65 900 Ft bestseller 58 000 Ft
AA02005D ORIENT Ray Diver II Férfi Automata KaróraORIENT Ray Diver II
Férfi Automata KARÓRA
AA02005D
-16% 75 900 Ft bestseller 64 000 Ft
RA-AA0011B19B ORIENT Mako XL II Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0011B19B
ÚJ 72 000 Ft
RA-AA0009L19B ORIENT Mako XL II Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0009L19B
ÚJ 80 000 Ft
RA-EL0003B00B ORIENT Triton Férfi Automata KaróraORIENT Triton
Férfi Automata KARÓRA
RA-EL0003B00B
-10% 168 900 Ft152 000 Ft
AA02001B ORIENT Mako Diver II Férfi Automata KaróraORIENT Mako Diver II
Férfi Automata KARÓRA
AA02001B
-16% 73 900 Ft bestseller 62 000 Ft
RA-AA0002L19B ORIENT Mako III Férfi Automata KaróraORIENT Mako III
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0002L19B
ÚJ 87 000 Ft
EM75001B ORIENT Mako XL Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL
Férfi Automata KARÓRA
EM75001B
-12% 65 900 Ft bestseller 58 000 Ft
EM75005R ORIENT Mako XL Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL
Férfi Automata KARÓRA
EM75005R
-11% 71 900 Ft bestseller 64 000 Ft
AA02003B ORIENT Ray Raven II Férfi Automata KaróraORIENT Ray Raven II
Férfi Automata KARÓRA
AA02003B
-18% 91 900 Ft bestseller 75 000 Ft
AC09004D ORIENT Diver 2016 Férfi Automata KaróraORIENT Diver 2016
Férfi Automata KARÓRA
AC09004D
bestseller 78 000 Ft
EL0A001B ORIENT M-Force Bravo Férfi Automata KaróraORIENT M-Force Bravo
Férfi Automata KARÓRA
EL0A001B
-10% 155 000 Ft bestseller 139 000 Ft
AA02009D ORIENT Mako Diver II Férfi Automata KaróraORIENT Mako Diver II
Férfi Automata KARÓRA
AA02009D
-16% 73 900 Ft bestseller 62 000 Ft
AA02007B ORIENT Ray Diver II Férfi Automata KaróraORIENT Ray Diver II
Férfi Automata KARÓRA
AA02007B
-17% 71 900 Ft60 000 Ft
EM75004B ORIENT Mako XL Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL
Férfi Automata KARÓRA
EM75004B
-12% 65 900 Ft bestseller 58 000 Ft
AA02006M ORIENT Ray Diver II Férfi Automata KaróraORIENT Ray Diver II
Férfi Automata KARÓRA
AA02006M
-16% 75 900 Ft64 000 Ft
AA02008D ORIENT Ray Diver II Férfi Automata KaróraORIENT Ray Diver II
Férfi Automata KARÓRA
AA02008D
-17% 71 900 Ft60 000 Ft
RA-AA0008B19B ORIENT Mako XL II Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0008B19B
ÚJ 80 000 Ft
RA-AA0005B19B ORIENT Mako III Férfi Automata KaróraORIENT Mako III
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0005B19B
ÚJ 85 000 Ft
RA-AA0006L19B ORIENT Mako III Férfi Automata KaróraORIENT Mako III
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0006L19B
ÚJ 79 000 Ft
RA-AA0010B19B ORIENT Mako XL II Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL II
Férfi Automata KARÓRA
RA-AA0010B19B
ÚJ 72 000 Ft
EM75003B ORIENT Mako XL Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL
Férfi Automata KARÓRA
EM75003B
-12% 65 900 Ft58 000 Ft
EM75006W ORIENT Mako XL Férfi Automata KaróraORIENT Mako XL
Férfi Automata KARÓRA
EM75006W
-12% 65 900 Ft58 000 Ft
TT0Q005B ORIENT Cayenne Diver Férfi Kvarc KaróraORIENT Cayenne Diver
Férfi KARÓRA
TT0Q005B
73 000 Ft
AC09002T ORIENT Diver 2016 Férfi Automata KaróraORIENT Diver 2016
Férfi Automata KARÓRA
AC09002T
76 000 Ft
EL07002B ORIENT M-Force Delta Férfi Automata KaróraORIENT M-Force Delta
Férfi Automata KARÓRA
EL07002B
-18% 145 000 Ft bestseller 119 000 Ft
TT0Q006D ORIENT Cayenne Diver Férfi Kvarc KaróraORIENT Cayenne Diver
Férfi KARÓRA
TT0Q006D
70 000 Ft
TT0Q004W ORIENT Cayenne Diver Férfi Kvarc KaróraORIENT Cayenne Diver
Férfi KARÓRA
TT0Q004W
70 000 Ft
EL0A003M ORIENT M-Force Bravo Férfi Automata KaróraORIENT M-Force Bravo
Férfi Automata KARÓRA
EL0A003M
-10% 155 000 Ft139 000 Ft
EL07001D ORIENT M-Force Delta Férfi Automata KaróraORIENT M-Force Delta
Férfi Automata KARÓRA
EL07001D
-16% 155 000 Ft130 000 Ft
EL03001B ORIENT M-Force 2011 Férfi Automata KaróraORIENT M-Force 2011
Férfi Automata KARÓRA
EL03001B
135 000 Ft
EL02002B ORIENT Pro Saturation Diver Férfi Automata KaróraORIENT Pro Saturation Diver
Férfi Automata KARÓRA
EL02002B
-14% 460 000 Ft395 000 Ft
EL03002M ORIENT M-Force 2011 Férfi Automata KaróraORIENT M-Force 2011
Férfi Automata KARÓRA
EL03002M
-19% 136 000 Ft110 000 Ft
AC09003B ORIENT Diver 2016 Férfi Automata KaróraORIENT Diver 2016
Férfi Automata KARÓRA
AC09003B
73 000 Ft