SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RA-AG0002S10B ORIENT Bambino Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AG0002S10B
65 000 Ft
AC00009N ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC00009N
bestseller 55 000 Ft
RA-AP0003S10B ORIENT Bambino Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AP0003S10B
63 000 Ft
AC00007W ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC00007W
57 000 Ft
AC08003A ORIENT Bambino II Big Size Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II Big Size
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC08003A
55 000 Ft
RA-AC0003S10B ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
Automata KARÓRA
RA-AC0003S10B
ÚJ 60 000 Ft
RA-AG0005L10B ORIENT Bambino Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AG0005L10B
64 000 Ft
AC0000EW ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC0000EW
bestseller 55 000 Ft
AC08004D ORIENT Bambino II Big Size Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II Big Size
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC08004D
bestseller 55 000 Ft
RA-AG0001S10B ORIENT Bambino Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AG0001S10B
69 000 Ft
RA-AG0004B10B ORIENT Bambino Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AG0004B10B
64 000 Ft
AC0000BW ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC0000BW
57 000 Ft
RA-AG0003S10B ORIENT Bambino Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AG0003S10B
69 000 Ft
RA-AP0001S10B ORIENT Bambino Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AP0001S10B
68 000 Ft
AC0000AB ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC0000AB
55 000 Ft
AC00009W ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC00009W
55 000 Ft
AC0000CA ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC0000CA
55 000 Ft
ET0W001W ORIENT Lady Limited Edition Női Automata KaróraORIENT Lady Limited Edition
Női Automata KARÓRA
ET0W001W
75 000 Ft
AC00005W ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC00005W
bestseller 55 000 Ft
AC00004B ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC00004B
bestseller 55 000 Ft
ER2E002W ORIENT Dressy Női Automata KaróraORIENT Dressy
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
ER2E002W
-11% 65 000 Ft bestseller 58 000 Ft
AC0000DD ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC0000DD
55 000 Ft
ER2H001B ORIENT Lady Női Automata KaróraORIENT Lady
Női Automata KARÓRA
ER2H001B
62 000 Ft
DB0A007B ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A007B
bestseller 66 000 Ft
ER2400LB ORIENT Bambino Férfi Automata KaróraORIENT Bambino
Automata KARÓRA
ER2400LB
-11% 54 000 Ft bestseller 48 000 Ft
AC08002F ORIENT Bambino II Big Size Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II Big Size
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC08002F
58 000 Ft
DB0A002W ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A002W
-9% 65 000 Ft bestseller 59 000 Ft
AC00002W ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC00002W
56 000 Ft
AC08001T ORIENT Bambino II Big Size Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II Big Size
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC08001T
58 000 Ft
RA-AP0004S10B ORIENT Bambino Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AP0004S10B
68 000 Ft
DB0A004B ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A004B
bestseller 53 000 Ft
DB0A008W ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A008W
62 000 Ft
ER2E001T ORIENT Dressy Női Automata KaróraORIENT Dressy
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
ER2E001T
-11% 65 000 Ft58 000 Ft
DB0A003W ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A003W
55 000 Ft
DB0A006W ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A006W
75 000 Ft
DB0A005W ORIENT Blue Moon Open Heart Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart
Női Automata KARÓRA
DB0A005W
53 000 Ft
DBAE002W ORIENT Happy Stream Női Automata KaróraORIENT Happy Stream
Női Automata KARÓRA
DBAE002W
-41% 82 900 Ft49 000 Ft
AC00008W ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC00008W
55 000 Ft
ET0P002W ORIENT Sun and Moon Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon
Automata KARÓRA
ET0P002W
-13% 92 900 Ft81 000 Ft
ER24001B ORIENT Bambino Férfi Automata KaróraORIENT Bambino
Automata KARÓRA
ER24001B
-12% 58 000 Ft51 000 Ft