SZŰRÉS, KERESÉS

Poljot International

info
RENDEZÉS
A Poljot óragyártás történelméhez vissza kell mennünk az időben egészen 1964-ig, amikor is megalapították a Szovjetúnióban az első moszkvai óragyárat. Ez a cég kezdett el először kiváló minőségű orosz mechanikus szerkezeteket gyártani. A Poljot-1 (magyar jelentése: repülés) az első manőverezésre képes szovjet műholdtípus első példánya, melyet műhold elhárító rendszerek tesztjeihez készítettek. Ezzel a névvel látták el az első űrhajós, Jurij Gagarinnak a karóráját is. A márkajelzés azonnal berobbant nem csak az orosz, hanem az egész világ köztudatába. Elkezdték a gyártást. Egészen 1992-ig működött Oroszországban a manufaktúra. Ezután a gyárat átköltöztették Németországba, méghozzá Frankfurtba, ahol megalapították a „Poljot-V GmbH” céget.

1994-ben az moszkvai születésű Alexander Shorokhoff lett az új ügyvezető igazgató. Azonnal átnevezte a gyárat „Poljot-International” névre, jelezve, hogy óráit a nemzetközi piacra szánja. Odahaza építészetet tanult ami magával vonzotta nála a kifinomultságot, a precizitás és a szépérzéket. Az újonnan alapított Poljot-International márka folytatta az orosz hagyományokat.

Kis manufaktúraként kevés darabszámot gyártanak az egyes modellekből nagy hangsúlyt fektetve a minőségre és az egyediségre. Kiváló minőségű anyagok, magas színvonalú összeszerelési munka és kortárs dizájn jellemzi a megújult márkát. Az órák szigorú és szisztematikus minőségellenőrzésen esnek át. Minden egyes modellt megrendelésre készítenek, nincsen sorozatgyártás. A tervezést, valamint a gyártási folyamatokat Németországban szervezték meg, amely lehetőséget adott a vállalat számára, hogy teljesen független legyen és saját fejlesztési stratégiát folytasson.

A Poljot órákat jelenleg több, mint 35 országban értékesítik.

Jelenleg a teljes, alkatrészenkénti összeszerelést és tesztelést Németországban végzik el a legmagasabb német minőségi kritériumoknak megfelelve. Elemes órákat egyáltalán nem készítenek, kizárólag automata és mechanikus szerkezeteket. Az üveg minden esetben a legjobb minőségű, karcálló, zafírból készül. Kézbe fogva egy-egy órát láthatjuk és érezhetjük a design varázsát, finomságát, a kidolgozásban a kézművességet.
3360T88-C POLJOT Osem Tourbillon Skeleton Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Osem Tourbillon Skeleton Limited Edition (44 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
3360T88-C
ÚJ 1 229 900 Ft
3360T66 POLJOT Tourbillon Skeleton GMT Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Tourbillon Skeleton GMT Limited Edition (44 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
3360T66
1 348 900 Ft
3360T05 POLJOT Tourbillon Skeleton GMT Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Tourbillon Skeleton GMT Limited Edition (44 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
3360T05
1 229 900 Ft
92111941615 POLJOT Peter The Great Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Peter The Great (44 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
92111941615
327 900 Ft
75001940712 POLJOT Hermitage Automatic Skeleton Limited Edition  Férfi Automata KaróraPOLJOT Hermitage Automatic Skeleton Limited Edition (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
75001940712
bestseller 274 900 Ft
99312940556 POLJOT Orbita Skeleton Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Orbita Skeleton Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
99312940556
299 900 Ft
97302940551 POLJOT Globetrotter Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Globetrotter Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
97302940551
bestseller 286 900 Ft
99312940555 POLJOT Orbita Skeleton Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Orbita Skeleton Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
99312940555
bestseller 299 900 Ft
75001940711 POLJOT Hermitage Automatic Skeleton Limited Edition  Férfi Automata KaróraPOLJOT Hermitage Automatic Skeleton Limited Edition (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
75001940711
bestseller 274 900 Ft
97302940654 POLJOT Globetrotter Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Globetrotter Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
97302940654
bestseller 302 900 Ft
29011940921 POLJOT Susdal Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Susdal (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
29011940921
349 900 Ft
36201940274 POLJOT Queen Victoria Férfi Automata KaróraPOLJOT Queen Victoria (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
36201940274
307 900 Ft
91202940332 POLJOT Doubletimer Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Doubletimer (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
91202940332
269 900 Ft
91202940333 POLJOT Doubletimer Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Doubletimer (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
91202940333
269 900 Ft
24271546512 POLJOT Gorbatchov Limited Edition Férfi Automata KaróraPOLJOT Gorbatchov Limited Edition (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271546512
bestseller 300 900 Ft
24271546511 POLJOT Gorbatchov Limited Edition Férfi Automata KaróraPOLJOT Gorbatchov Limited Edition (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271546511
bestseller 300 900 Ft
24271541167 POLJOT New Yaroslavl Férfi Automata KaróraPOLJOT New Yaroslavl (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271541167
225 900 Ft
29011940923 POLJOT Susdal Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Susdal (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
29011940923
349 900 Ft
97302940553 POLJOT Globetrotter Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Globetrotter Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
97302940553
bestseller 286 900 Ft
24231940314 POLJOT Polar Bear Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Polar Bear (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
24231940314
231 900 Ft
90111940864 POLJOT Nights of St Petersburg Special Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Nights of St Petersburg Special Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
90111940864
245 900 Ft
97302940552 POLJOT Globetrotter Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Globetrotter Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
97302940552
bestseller 286 900 Ft
24271540113 POLJOT New Yaroslavl Férfi Automata KaróraPOLJOT New Yaroslavl (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271540113
225 900 Ft
24271540961 POLJOT Moscow Nights Férfi Automata KaróraPOLJOT Moscow Nights (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271540961
-10% 225 900 Ft202 900 Ft
29011940611 POLJOT Baikal Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Baikal (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
29011940611
-10% 314 900 Ft282 900 Ft
91202940335 POLJOT Doubletimer Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Doubletimer (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
91202940335
-10% 263 900 Ft237 500 Ft
92111941618 POLJOT Nicolai II Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Nicolai II Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
92111941618
314 900 Ft
24271541512 POLJOT Tsars of Russia Limited Edition Férfi Automata KaróraPOLJOT Tsars of Russia Limited Edition (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271541512
bestseller 232 900 Ft
97302940653 POLJOT Globetrotter Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Globetrotter Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
97302940653
302 900 Ft
75001940613 POLJOT Hermitage Automatic Skeleton Limited Edition  Férfi Automata KaróraPOLJOT Hermitage Automatic Skeleton Limited Edition (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
75001940613
bestseller 298 900 Ft
90111940413 POLJOT Arctis Special Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Arctis Special Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
90111940413
204 900 Ft
90111940414 POLJOT Arctis Special Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Arctis Special Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
90111940414
204 900 Ft
92111940216 POLJOT Nicolai II Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Nicolai II Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
92111940216
314 900 Ft
92111941617 POLJOT Nicolai II Limited Edition Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Nicolai II Limited Edition (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
92111941617
314 900 Ft
24271540994 POLJOT New Yaroslavl Férfi Automata KaróraPOLJOT New Yaroslavl (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271540994
-10% 257 900 Ft231 900 Ft
61141220101 POLJOT Vintage Skeleton Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Vintage Skeleton (38.5 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
61141220101
bestseller 229 900 Ft
28201000112 POLJOT Bolshoi Masepa Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Bolshoi Masepa (38.5 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
28201000112
244 900 Ft
61141220102 POLJOT Vintage Skeleton Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Vintage Skeleton (38.5 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
61141220102
229 900 Ft
61141220103 POLJOT Vintage Skeleton Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Vintage Skeleton (38.5 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
61141220103
229 900 Ft
28201000135B POLJOT Bolshoi Exotic Greeny Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Bolshoi Exotic Greeny (38 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
28201000135B
ÚJ 244 900 Ft