SZŰRÉS, KERESÉS

Poljot International

info
RENDEZÉS
A Poljot óragyártás történelméhez vissza kell mennünk az időben egészen 1964-ig, amikor is megalapították a Szovjetúnióban az első moszkvai óragyárat. Ez a cég kezdett el először kiváló minőségű orosz mechanikus szerkezeteket gyártani. A Poljot-1 (magyar jelentése: repülés) az első manőverezésre képes szovjet műholdtípus első példánya, melyet műhold elhárító rendszerek tesztjeihez készítettek. Ezzel a névvel látták el az első űrhajós, Jurij Gagarinnak a karóráját is. A márkajelzés azonnal berobbant nem csak az orosz, hanem az egész világ köztudatába. Elkezdték a gyártást. Egészen 1992-ig működött Oroszországban a manufaktúra. Ezután a gyárat átköltöztették Németországba, méghozzá Frankfurtba, ahol megalapították a „Poljot-V GmbH” céget.

1994-ben az moszkvai születésű Alexander Shorokhoff lett az új ügyvezető igazgató. Azonnal átnevezte a gyárat „Poljot-International” névre, jelezve, hogy óráit a nemzetközi piacra szánja. Odahaza építészetet tanult ami magával vonzotta nála a kifinomultságot, a precizitás és a szépérzéket. Az újonnan alapított Poljot-International márka folytatta az orosz hagyományokat.

Kis manufaktúraként kevés darabszámot gyártanak az egyes modellekből nagy hangsúlyt fektetve a minőségre és az egyediségre. Kiváló minőségű anyagok, magas színvonalú összeszerelési munka és kortárs dizájn jellemzi a megújult márkát. Az órák szigorú és szisztematikus minőségellenőrzésen esnek át. Minden egyes modellt megrendelésre készítenek, nincsen sorozatgyártás. A tervezést, valamint a gyártási folyamatokat Németországban szervezték meg, amely lehetőséget adott a vállalat számára, hogy teljesen független legyen és saját fejlesztési stratégiát folytasson.

A Poljot órákat jelenleg több, mint 35 országban értékesítik.

Jelenleg a teljes, alkatrészenkénti összeszerelést és tesztelést Németországban végzik el a legmagasabb német minőségi kritériumoknak megfelelve. Elemes órákat egyáltalán nem készítenek, kizárólag automata és mechanikus szerkezeteket. Az üveg minden esetben a legjobb minőségű, karcálló, zafírból készül. Kézbe fogva egy-egy órát láthatjuk és érezhetjük a design varázsát, finomságát, a kidolgozásban a kézművességet.
2901194S011 POLJOT Nicolai II Skeleton Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Nicolai II Skeleton (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
2901194S011
ÚJ 399 000 Ft
24271546511 POLJOT Gorbatchov Limited Edition Férfi Automata KaróraPOLJOT Gorbatchov Limited Edition (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271546511
bestseller 300 900 Ft
24271541167 POLJOT New Yaroslavl Férfi Automata KaróraPOLJOT New Yaroslavl (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
24271541167
225 900 Ft
29011940921 POLJOT Susdal Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Susdal (43 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
29011940921
349 900 Ft
36201940274 POLJOT Queen Victoria Férfi Automata KaróraPOLJOT Queen Victoria (43 mm)
Férfi Automata KARÓRA
36201940274
307 900 Ft
27601000119 POLJOT Bolshoi Vintage Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Bolshoi Vintage (38 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
27601000119
ÚJ 204 900 Ft
24091220331 POLJOT Retro Classic Vintage Limited Edition 50 Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Retro Classic Vintage Limited Edition 50 (38 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
24091220331
209 900 Ft