SZŰRÉS, KERESÉS

Poljot International

info
RENDEZÉS
A Poljot óragyártás történelméhez vissza kell mennünk az időben egészen 1964-ig, amikor is megalapították a Szovjetúnióban az első moszkvai óragyárat. Ez a cég kezdett el először kiváló minőségű orosz mechanikus szerkezeteket gyártani. A Poljot-1 (magyar jelentése: repülés) az első manőverezésre képes szovjet műholdtípus első példánya, melyet műhold elhárító rendszerek tesztjeihez készítettek. Ezzel a névvel látták el az első űrhajós, Jurij Gagarinnak a karóráját is. A márkajelzés azonnal berobbant nem csak az orosz, hanem az egész világ köztudatába. Elkezdték a gyártást. Egészen 1992-ig működött Oroszországban a manufaktúra. Ezután a gyárat átköltöztették Németországba, méghozzá Frankfurtba, ahol megalapították a „Poljot-V GmbH” céget.

1994-ben az moszkvai születésű Alexander Shorokhoff lett az új ügyvezető igazgató. Azonnal átnevezte a gyárat „Poljot-International” névre, jelezve, hogy óráit a nemzetközi piacra szánja. Odahaza építészetet tanult ami magával vonzotta nála a kifinomultságot, a precizitás és a szépérzéket. Az újonnan alapított Poljot-International márka folytatta az orosz hagyományokat.

Kis manufaktúraként kevés darabszámot gyártanak az egyes modellekből nagy hangsúlyt fektetve a minőségre és az egyediségre. Kiváló minőségű anyagok, magas színvonalú összeszerelési munka és kortárs dizájn jellemzi a megújult márkát. Az órák szigorú és szisztematikus minőségellenőrzésen esnek át. Minden egyes modellt megrendelésre készítenek, nincsen sorozatgyártás. A tervezést, valamint a gyártási folyamatokat Németországban szervezték meg, amely lehetőséget adott a vállalat számára, hogy teljesen független legyen és saját fejlesztési stratégiát folytasson.

A Poljot órákat jelenleg több, mint 35 országban értékesítik.

Jelenleg a teljes, alkatrészenkénti összeszerelést és tesztelést Németországban végzik el a legmagasabb német minőségi kritériumoknak megfelelve. Elemes órákat egyáltalán nem készítenek, kizárólag automata és mechanikus szerkezeteket. Az üveg minden esetben a legjobb minőségű, karcálló, zafírból készül. Kézbe fogva egy-egy órát láthatjuk és érezhetjük a design varázsát, finomságát, a kidolgozásban a kézművességet.
28201000112 POLJOT Bolshoi Masepa Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Bolshoi Masepa (38.5 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
28201000112
244 900 Ft
61141220103 POLJOT Vintage Skeleton Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Vintage Skeleton (38.5 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
61141220103
229 900 Ft
28201000135B POLJOT Bolshoi Exotic Greeny Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Bolshoi Exotic Greeny (38 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
28201000135B
ÚJ 244 900 Ft
27601000115B POLJOT Bolshoi Vintage Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Bolshoi Vintage (38 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
27601000115B
bestseller 276 900 Ft
24091220333 POLJOT Retro Classic Vintage Limited Edition 50 Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Retro Classic Vintage Limited Edition 50 (38 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
24091220333
209 900 Ft
26091220114 POLJOT Samara Vintage Limited Edition 50 Férfi Mechanikus KaróraPOLJOT Samara Vintage Limited Edition 50 (38 mm)
Férfi Mechanikus KARÓRA
26091220114
216 900 Ft
27061330631 POLJOT Yakutia Unisex Automata KaróraPOLJOT Yakutia (34.5 mm)
Unisex Automata KARÓRA
27061330631
231 900 Ft
27231330101 POLJOT Lady Skeleton Női Automata KaróraPOLJOT Lady Skeleton (34 mm)
Női Automata KARÓRA
27231330101
bestseller 227 900 Ft
27231330102 POLJOT Lady Skeleton Női Automata KaróraPOLJOT Lady Skeleton (34 mm)
Női Automata KARÓRA
27231330102
bestseller 227 900 Ft
16011100111 POLJOT Tamara Vintage Limited Edition 50 Női Mechanikus KaróraPOLJOT Tamara Vintage Limited Edition 50 (31 mm)
Női Mechanikus KARÓRA
16011100111
189 900 Ft