WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Pulsar Órák

info
RENDEZÉS
A Pulsar 1972-ben jelent meg a világórák piacán, méghozzá az első LED-es órájával. Azóta ez a név az egyediség és az élvonalbeli tervezés szinonímája lett. Manapság a Pulsar órák folytatják ezt a hagyományt olyan új kollekciókkal, amelyek ugyanolyan egyediek, megkülönböztethetőek és kívánatosak, mint a márka többi darabja volt, a most már több, mint 40 éves történelme során.

A Pulsar karórák az optimizmus éveiben születettek. A 70-es években rohamosan fejlődött a technika minden szakirányban, megfelelő szakértelem és hozzáértés mellett. Az órák világában a Pulsar szimbolizálta ezt az időszakot. Kimondottan merész volt és meglepően más, mint a többi óra. A Pulsar készítette el a világ első elektronikus digitális óráját, melynek New York-i bemutatója hatalmas szenzáció volt. A márka 1980. óta a Seiko Watch Corporation tagja. Jelmondatuk a “Mutasd meg az utad!”. Azt szimbolizálja, hogy minden óravásárló egy egyéniség, aki nyíltan és finoman azt akarja sugallni, hogy egyedi órája van. A Pulsar egy olyan márka, amely ezt a filozófiát követi, hogy az ember megtalálja azt az órát, ami a legjobban illeszkedik az elképzeléseihez.

Minden modell rozsdamentes acélból készül, ami időtálló és nem irritálja a bőrt. Az órák szívét kiváló minőségű Seiko kaliber hajtja. A Pulsar nagy hangsúly fektet a környezettudatosságra. Nagyon sok modelljét Solar, azaz fényenergiával működő szerkezettel gyártja. A megújuló energia használatával egy lépéssel közelebb kerülhetünk a bolygónk megmentéséhez.
PT3997X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3997X1
bestseller 46 500 Ft
PZ6025X1 PULSAR Accelerator Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Accelerator Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ6025X1
82 500 Ft
PZ5099X1 PULSAR Regular Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Regular Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ5099X1
ÚJ 81 500 Ft
PM3185X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PM3185X1
58 400 Ft
PT3809X1 PULSAR Classic Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Classic Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3809X1
55 400 Ft
PZ5095X1 PULSAR Regular Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Regular Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ5095X1
79 800 Ft
PH7529X1 PULSAR Attitude Női Kvarc KaróraPULSAR Attitude
Női KARÓRA
PH7529X1
41 000 Ft
PH8511X1 PULSAR Attitude Női Kvarc KaróraPULSAR Attitude
Női KARÓRA
PH8511X1
38 800 Ft
PM3189X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PM3189X1
58 400 Ft
PM3211X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PM3211X1
44 600 Ft
PT3810X1 PULSAR Classic Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Classic Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3810X1
65 400 Ft
PT3993X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3993X1
37 500 Ft
PT3A02X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3A02X1
49 800 Ft
PT3A43X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3A43X1
37 500 Ft
PZ5109X1 PULSAR Accelerator Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Accelerator Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ5109X1
79 800 Ft
PZ5110X1 PULSAR Accelerator Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Accelerator Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ5110X1
82 500 Ft
PM3163X1 PULSAR Accelerator Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Accelerator Chronograph
Férfi KARÓRA
PM3163X1
56 500 Ft
PT3147X1 PULSAR Sports Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Sports Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3147X1
65 200 Ft
PZ5059X1 PULSAR Sports Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Sports Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ5059X1
84 800 Ft
PZ6027X1 PULSAR Accelerator Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Accelerator Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ6027X1
87 000 Ft
PG8281X1 PULSAR Casual Férfi Kvarc KaróraPULSAR Casual
Férfi KARÓRA
PG8281X1
54 000 Ft
PG8285X1 PULSAR Casual Férfi Kvarc KaróraPULSAR Casual
Férfi KARÓRA
PG8285X1
61 400 Ft
PG8301X1 PULSAR Casual Férfi Kvarc KaróraPULSAR Casual
Férfi KARÓRA
PG8301X1
46 500 Ft
PM3133X1 PULSAR Classic Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Classic Chronograph
Férfi KARÓRA
PM3133X1
52 500 Ft
PS6049X1 PULSAR Sports XL Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Sports XL Chronograph
Férfi KARÓRA
PS6049X1
47 800 Ft
PT3141X1 PULSAR Sports Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Sports Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3141X1
65 200 Ft
PT3697X1 PULSAR X Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR X Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3697X1
72 600 Ft
PV6007X1 PULSAR Sports Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Sports Chronograph
Férfi KARÓRA
PV6007X1
80 700 Ft
PV6009X1 PULSAR Sports Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Sports Chronograph
Férfi KARÓRA
PV6009X1
80 700 Ft
PX7013X1 PULSAR Sports Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Sports Chronograph
Férfi KARÓRA
PX7013X1
77 300 Ft
PZ5041X1 PULSAR Sports Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Sports Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ5041X1
74 500 Ft
PT3889X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3889X1
52 500 Ft
PX7006X1 PULSAR Sports Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Sports Chronograph
Férfi KARÓRA
PX7006X1
84 600 Ft
PZ5061X1 PULSAR Sports Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Sports Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ5061X1
76 500 Ft
PZ6005X1 PULSAR Accelerator Solar Chronograph Férfi Solar KaróraPULSAR Accelerator Solar Chronograph
Férfi Solar KARÓRA
PZ6005X1
87 000 Ft
PZ6037X2 PULSAR Accelerator Solar Chronograph M-Sport Ford World Rally Team Limited Edition Férfi Solar KaróraPULSAR Accelerator Solar Chronograph M-Sport Ford World Rally Team Limited Edition
Férfi Solar KARÓRA
PZ6037X2
113 000 Ft
PG8283X1 PULSAR Casual Férfi Kvarc KaróraPULSAR Casual
Férfi KARÓRA
PG8283X1
54 000 Ft
PM3065X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PM3065X1
73 700 Ft
PT3137X1 PULSAR Sports Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Sports Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3137X1
65 200 Ft
PT3885X1 PULSAR Regular Chronograph Férfi Kvarc KaróraPULSAR Regular Chronograph
Férfi KARÓRA
PT3885X1
49 000 Ft