SZŰRÉS, KERESÉS
Rado Órák
info RENDEZÉS
A Rado a kompetitoraihoz képest egy viszonylag fiatal vállalat az 1917-es alapítását figyelembe véve, de ettől függetlenül nem szabad, hogy kételyeink támadjanak, a világ egyik legkülönlegesebb és legpresztízsesebb óragyártójáról van szó. Az “Anyagok Mestereként” ismert gyártó forradalmasította az óragyártásban a high-tech kerámia használatát, ezzel teljesen új utakat törve maguknak és a komplett high-end óragyártásnak. Már a brand neve is árulkodik arról, hogy a kezdetektől a nemzetközi piacra terveztek, tudniillik a rado szó eszperantó, jelentése ‘kerék’. Ezt a különleges, könnyen tanulható mesterséges nyelvet azért hozták létre az 1800-as évek végén, hogy segítse a nemzetközi kommunikációt. Bár az eszperantó végül nem hódította meg az egész világot, a Rado mondhatni sikeresebben vette ezt az akadályt.
A Rado dizájnvilága mondhatni igazi enigma, pár kivételtől eltekintve modelljeik számlapját a totális minimalizmus jellemzi, az óraüvegen kívül eső külsőségeit pedig totális extravagancia. Az évek alatt számtalan díjat zsebeltek be formabontó kialakításukkal, amellyel saját bevallásuk szerint “a jelent megragadni, a jövőt pedig formálni” igyekeznek. Küldetésüknek tekintik, hogy sztenderdeket állítsanak az óragyártásnak, hogy piacvezetők és ezáltal továbbra is úttörők maradjanak. Szeretnek kollaborálni neves divattervezőkkel és más olyan cégekkel, akik a high fashion világát színesebbé teszik, ahogy azt teszi maga a Rado is. Jelenlétük legkevésbé sem elhanyagolható a sport világában sem, több neves tenisztorna hivatalos időmérői, a 2015 óta fennálló Rado YoungStars programmal pedig több fiatal, kiemelkedő tehetségű teniszezőt is szponzorálnak.
A brand sajátságos formavilágát főként a Centrix, True Square és True Round családok testesítik meg, ezek azok a családok, ahol mondhatni minden a kerámiáról és annak magasfokú megmunkálásáról szól. Ezen felül a Captain Cook széria formájában találunk a palettán búvárórát, de a piaci sztenderdekhez jól konformálódó sportosan elegáns modelleket is, főként a HyperChrome családban.
Egy biztos, a Rado legkevésbé sem a no-nonsense kategóriáját erősíti ennek az árszegmensnek, mindig tudnak újat mutatni, hiszen ez effektíve az ideológiájuk része. Óráikat egytől egyig átjárja a kortalan dizájn, az innováció, a kitűnő anyaghasználat, a technológiai szakértelem, a divat és az elegancia.
Unisex Automata KARÓRA
R27100162
ÚJ 1 000 000 Ft
Unisex KARÓRA
R27080722
ÚJ 860 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32127162
ÚJ 1 820 000 Ft
Unisex Automata KARÓRA
R27073012
ÚJ 1 140 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R30029922
ÚJ 1 400 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32105203
ÚJ 1 020 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32127152
ÚJ 1 800 000 Ft
Unisex Automata KARÓRA
R27056152
ÚJ 800 000 Ft
Unisex Automata KARÓRA
R27086162
ÚJ 1 140 000 Ft
Unisex Automata KARÓRA
R27108112
ÚJ 1 140 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R30019732
ÚJ 1 180 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R30019744
ÚJ 1 180 000 Ft
Női KARÓRA
R30025712
ÚJ 860 000 Ft
Női KARÓRA
R30026712
ÚJ 800 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R30029902
ÚJ 1 400 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R30037732
ÚJ 1 180 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R30037744
ÚJ 1 180 000 Ft
Női KARÓRA
R30039712
ÚJ 860 000 Ft
Női KARÓRA
R30040712
ÚJ 800 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R30230922
ÚJ 2 000 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32105353
ÚJ 1 020 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R32117708
ÚJ 1 380 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32137203
ÚJ 1 080 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32138153
ÚJ 1 080 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32190153
ÚJ 2 650 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32223408
ÚJ 1 020 000 Ft
Női KARÓRA
R48912023
ÚJ 460 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32105313
ÚJ 1 020 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32138303
ÚJ 1 080 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32222108
ÚJ 1 160 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32223213
ÚJ 1 020 000 Ft
Férfi KARÓRA
R32259203
ÚJ 720 000 Ft
Férfi KARÓRA
R32280203
ÚJ 620 000 Ft
Férfi KARÓRA
R32280213
ÚJ 620 000 Ft
Női Automata KARÓRA
R32500013
ÚJ 1 220 000 Ft
Férfi KARÓRA
R32502153
ÚJ 540 000 Ft
Férfi KARÓRA
R32502203
ÚJ 540 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32505203
ÚJ 980 000 Ft
Férfi Automata KARÓRA
R32505313
ÚJ 980 000 Ft
Unisex KARÓRA
R48912713
ÚJ 500 000 Ft












































