WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

SEIKO 5 Órák

info
RENDEZÉS
A világ legelső Seiko 5 modelljét 1963-ban adták ki. Ez volt az úgynevezett Seiko Sportmatic 5. Japán legelső automata karórája volt. Így már azért érthető miért ez az egyik legkeresettebb Seiko modellcsalád az összes közül. De mit is jelent a nevében az 5-ös szám? Az óra 5 legkiemelkedőbb tulajdonságát foglalja magába. Ezek az automata szerkezet, a dátumablak a hármas index helyén, a vízállóság, a süllyesztett korona négy óránál és a masszív tok plusz szíj kombinációja. Eme jellemzői teszik együttesen más modellekkel teljesen összetéveszthetetlenné. Viszont ahogy teltek az évek, egyre inkább vált keresetté egy olyan karóra, amit a sportokban is magunkénak tudhatunk és nem kell kimondottan féltenünk. Ennek az igénynek az orvoslására a Seiko 1968-ban dobta a piacra az első 5 Sports modelljét. Azonnal hatalmas népszerűségnek örvendett, és ez elsősorban a sokoldalú felhasználhatóságának volt köszönhető.

Az időközben eltelt több, mint 50 év alatt a minőség és megbízhatóság mit sem változott. Viszont a dizájn teljes mértékben a mai trendeket követi. Kialakítása abszolút megegyezik a hatalmas népszerűségnek örvendő SKX modellel, néhány apróbb eltérést eszközölve azon. Az óratok egy az egyben ugyanaz, valamint hasonló a nyíl alakú mutatókészlet is. A teljesen Seiko 5 specifikus index kialakítás és a csak egy irányban forgatható 120 klikkes acél lünetta, mind az SKX-re hajaz. Ellenben eltüntették a tervezők a menetes korona kialakítást. Ebből kifolyólag a 200m-es vízállóság az új modelleknél 100m-re csökkent. Ami azért valljuk be, egy normál felhasználó esetében mit sem von le az óra értékéből. Ennek ellenére a pozitívum, hogy a korábbi, csak kéz mozgással működtethető 7S26-os szerkezetet lecserélték a sokkal népszerűbb és modernebb 4R36-os kaliberre. Ez a werk már koronáról is felhúzható, mint a régi mechanikus órák. Valamint a korona kihúzása esetén a másodperc mutató megáll, így teljesen precízen beállítható rajta a pontos idő. A járás tartalék ugyanúgy a már megszokott 41 óra. A számlapot a Seiko által kifejlesztett keményített, úgynevezett “Hardlex” kristályüveg védi. Ami fokozottan ellenáll a fizikai hatásoknak, de nem karcálló úgy, mint a zafír. Az óra menetes kialakítású üveg hátlapot kapott, hogy levéve azt a kezünkről, gyönyörködni tudjunk a szerkezet szépségében.

Az új Seiko 5 Sports modell családot több specifikációban is megtaláljuk. 27 különböző féle szín és szíj variációban érhetők el. A kollekció az egyedi számlap színek mellett összesen 4 fajta szíj kialakítással került a gyártásra. Az egyik a normál nemesacél óraszíj, 3 részes biztonsági zárral. A másik a fonott, úgynevezett “mesh” óraszíjjal ellátott modellek, otthon is könnyen állítható csúszó csatos kialakítással. A harmadik a szilikon vagy bőr szíjas típusok, hagyományos tüskecsat megoldással. És végül a szövet vagy más néven “nato” szíjjal ellátott órák amik az egyszerű cserélhetőség szempontjából tudnak kényelmesek lenni. Látható, hogy mindenki megtalálhatja közöttük a kedvére valót és a saját maga stílusát.
SRPD65K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD65K1
bestseller 146 000 Ft
SRPH33K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPH33K1
bestseller 128 000 Ft
SSK025K1 SEIKO 5 Sports Field Deploy GMT Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Field Deploy GMT
Férfi Automata KARÓRA
SSK025K1
ÚJ 166 000 Ft
SRPD71K2 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD71K2
bestseller 116 000 Ft
SRPJ39K1 SEIKO 5 Sports Automatic Yuto Horigome Limited Edition Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic Yuto Horigome Limited Edition
Férfi Automata KARÓRA
SRPJ39K1
136 000 Ft
SRPJ37K1 SEIKO 5 Sports Automatic Street Style Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic Street Style
Férfi Automata KARÓRA
SRPJ37K1
132 000 Ft
SRPD79K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD79K1
bestseller 133 000 Ft
SRPE79K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPE79K1
140 000 Ft
SRPJ11K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPJ11K1
128 000 Ft
SRPE69K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPE69K1
bestseller 120 000 Ft
SNZG15K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SNZG15K1
bestseller 79 000 Ft
SRPJ91K1 SEIKO 5 Sports Automatic 55th Anniversary Masked Raider Limited edition Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic 55th Anniversary Masked Raider Limited edition
Férfi Automata KARÓRA
SRPJ91K1
180 000 Ft
SPB153J1 SEIKO Prospex 6105 Turtle Captain Willard Remake Férfi Automata KaróraSEIKO Prospex 6105 Turtle Captain Willard Remake
Férfi Automata KARÓRA
SPB153J1
460 000 Ft
SRPD81K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD81K1
bestseller 105 000 Ft
SRPE67K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPE67K1
99 000 Ft
SRPJ09K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPJ09K1
144 000 Ft
SRPH80K1 SEIKO 5 Sports Brian May Limited Edition Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Brian May Limited Edition
Férfi Automata KARÓRA
SRPH80K1
225 000 Ft
SRPG37K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPG37K1
bestseller 112 000 Ft
SRPG41K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPG41K1
bestseller 128 000 Ft
SRPH25K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPH25K1
144 000 Ft
SPB245J1 SEIKO Prospex Alpinist 1959 Re-Creation Férfi Automata KaróraSEIKO Prospex Alpinist 1959 Re-Creation
Férfi Automata KARÓRA
SPB245J1
270 000 Ft
SRPG39K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPG39K1
112 000 Ft
SRPD65K2 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD65K2
bestseller 105 000 Ft
SRPD65K3 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD65K3
bestseller 105 000 Ft
SRPD55K3 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD55K3
95 000 Ft
SRPD73K2 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD73K2
116 000 Ft
SRPD76K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD76K1
115 000 Ft
SRPD83K1 SEIKO 5 Sports Automatic Férfi Automata KaróraSEIKO 5 Sports Automatic
Férfi Automata KARÓRA
SRPD83K1
105 000 Ft