- karóra ›
- Seiko ›
- Seiko Astron ›
- 1. oldal
SZŰRÉS, KERESÉS
SEIKO Astron
info RENDEZÉS
Majd 2012-ben jött a nagy áttörés. A Seiko előrukkolt a világ első GPS Solar karórájával. Az óra a világjárók között azt az előnyt biztosította, hogy kézi állítás nélkül is megtartja a pontosságát, amikor az illető egyik időzónából a másikba utazik. A szerkezet működéséhez csak és kizárólag a fény ereje szükséges, amit a számlapján keresztül szív magába. Az Astron egyazon időpontban négy vagy több GPS-műholddal is kommunikál, azonosítja az időzónát ahol épp járunk, majd beállítja a mutatókat az adott helyi idő szerint, egy másodperces eltéréssel 100 000 év alatt. Míg időzóna jel fogadása nélkül is +/- 15 másodperces pontosságot tud hozni havi szinten. Minden Astron modellre jellemző a 10 bar nyomásig vízálló, nagyintenzitású titán vagy nemesacél óratok és új, három pozíciós biztonsági zár. A kerámia lünetta és a karcálló zafírkristály üveg, a hozzá tartozó tükröződésmentes bevonattal még inkább ellenállóbbá teszi az órát a fizikai behatásokkal szemben. Funkciói között megtalálható a 2100-ig előreprogramozott intelligens naptár, mindezt teljesen automatikus, a téli/nyári időszámítás figyelembevételével. Az Astronok GPS vétel esetén, összesen 39 időzóna között tudnak lépkedni.
Jelenleg az Astron modellek kétféle szerkezettel készülnek. A 8X, és a legújabb fejlesztésű kaliber, az 5X. Ez utóbbiban három, egymástól független motornak köszönhetően az óra csekély 3 másodperc alatt tud átállni egyik időzónáról a másikra. A 8X kaliber mindezt 34 másodperc alatt teszi meg. Az órák a szabadban több GPS műholdhoz is csatlakoznak és pontosítják saját magukat. A 8X-es modellek naponta egyszer, az 5X modellek naponta kétszer. Sőt, az Astron 5X megjegyzi, hogy mikor volt sikeres kommunikáció az óra és a műholdak között, így a legközelebbi automatikus pontos idő beállítást is az előző sikeres kapcsolat időpontjában próbálja meg újra.
Mindezek ellenére, mi úgy gondoljuk nem csak a világutazók számára lehet megfelelő választás egy Seiko Astron GPS, hanem a különlegességek kedvelőinek is. Akik szeretik a XXI. század technikai vívmányainak legmagasabb fokát a kezükön viselni.

Férfi Solar KARÓRA
SSJ027J1
900 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH171J1
ÚJ 1 150 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH065J1
920 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH109J1
1 050 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSJ007J1
840 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH111J1
1 050 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH117J1
920 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSJ012J1
720 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH107J1
1 050 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH158J1
1 296 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH157J1
1 050 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH153J1
1 150 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH073J1
1 400 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH093J1
830 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH003J1
880 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH145J1
1 080 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSJ005J1
680 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSJ003J1
680 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSH024J1
660 000 Ft

Férfi Solar KARÓRA
SSE167J1
810 000 Ft