WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Tissot Órák

info
RENDEZÉS
A TISSOT a világ vezető svájci óramárkája az értékesítések tekintetében. Ezt többek között köszönheti hírnevének és rendkívül erős nemzetközi jelenlétének, hiszen a TISSOT órák 160 országban érhetőek el. Az óragyárat Charles-Félicien Tissot alapította fiával, Charles-Émile Tissot-al együtt 1853-ban, a svájci Le Locle városában. A kezdetekben zsebórák készítésével foglalkoztak, ők mutatták be az első két időzónás zsebórát. Az innovatív szellem a későbbiekben is végig jelen volt a cégnél, ugyanis később a TISSOT mutatta be az első fából, kőből illetve műanyagből készült órákat. Nem csak anyaghasználatban, de óraszerkezetben is rengeteg technológiai újítást hajtottak végre az évek során. Számos sporteeseménynek TISSOT órák biztosították az időmérést, ennek révén folyamatosan javították az óra pontosságát. A márka többek között az kerékpározásban, motorsportokban, autóversenyekben és síelésben is jelen van hivatalos időmérő partnerként. 1999-ben bevezették az első érintőképernyős karórát, a TISSOT T-Touch-ot. A márka elkötelezett abban, hogy a kiváló minőséget elérhetővé tegyék, így a karórák a svájci órák közül a legjobb ár/érték aránnyal rendelkeznek. A TISSOT automata órák közül ki kell emelni a Powermatic 80 szerkezettel rendelkező órákat, melyek az első, széles körben elérhető 80 órás járástartalékú automata órák.

TISSOT modell családok:
Tissot PRX Tissot Gentleman Tissot Seastar Tissot Supersport Tissot Chrono XL Tissot Le Locle Tissot Classic Dream Tissot Couturier Tissot Everytime
T1372071135100 TISSOT PRX Powermatic 80 Ice Blue Női Automata KaróraTISSOT PRX Powermatic 80 Ice Blue
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
T137.207.11.351.00
319 900 Ft
T0062071103800 TISSOT Le Locle Női Automata KaróraTISSOT Le Locle
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
T006.207.11.038.00
ÚJ 305 900 Ft
T1372071104100 TISSOT PRX Powermatic 80  Női Automata KaróraTISSOT PRX Powermatic 80
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
T137.207.11.041.00
ÚJ 319 900 Ft
T1372071111100 TISSOT PRX Powermatic 80 Női Automata KaróraTISSOT PRX Powermatic 80
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
T137.210.11.111.00
335 900 Ft
T1392071103100 TISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80 Női Automata KaróraTISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
T139.207.11.031.00
ÚJ 378 900 Ft