SZŰRÉS, KERESÉS

Tissot Órák

info RENDEZÉS
A TISSOT a világ vezető svájci óramárkája az értékesítések tekintetében. Ezt többek között köszönheti hírnevének és rendkívül erős nemzetközi jelenlétének, hiszen a TISSOT órák 160 országban érhetőek el. Az óragyárat Charles-Félicien Tissot alapította fiával, Charles-Émile Tissot-al együtt 1853-ban, a svájci Le Locle városában. A kezdetekben zsebórák készítésével foglalkoztak, ők mutatták be az első két időzónás zsebórát. Az innovatív szellem a későbbiekben is végig jelen volt a cégnél, ugyanis később a TISSOT mutatta be az első fából, kőből illetve műanyagből készült órákat. Nem csak anyaghasználatban, de óraszerkezetben is rengeteg technológiai újítást hajtottak végre az évek során. Számos sporteeseménynek TISSOT órák biztosították az időmérést, ennek révén folyamatosan javították az óra pontosságát. A márka többek között az kerékpározásban, motorsportokban, autóversenyekben és síelésben is jelen van hivatalos időmérő partnerként. 1999-ben bevezették az első érintőképernyős karórát, a TISSOT T-Touch-ot. A márka elkötelezett abban, hogy a kiváló minőséget elérhetővé tegyék, így a karórák a svájci órák közül a legjobb ár/érték aránnyal rendelkeznek. A TISSOT automata órák közül ki kell emelni a Powermatic 80 szerkezettel rendelkező órákat, melyek az első, széles körben elérhető 80 órás járástartalékú automata órák.
T0554271105700 TISSOT PRC 200 Férfi Automata KaróraTISSOT PRC 200
Férfi Automata KARÓRA
T055.427.11.057.00
315 900 Ft
T0554271605700 TISSOT PRC 200 Férfi Automata KaróraTISSOT PRC 200
Férfi Automata KARÓRA
T055.427.16.057.00
299 900 Ft
T0864072205100 TISSOT Luxury Férfi Automata KaróraTISSOT Luxury
Férfi Automata KARÓRA
T086.407.22.051.00
299 900 Ft
T0356271105100 TISSOT Couturier Férfi Automata KaróraTISSOT Couturier
Férfi Automata KARÓRA
T035.627.11.051.00
295 900 Ft
T0994073644800 TISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T099.407.36.448.00
ÚJ 269 900 Ft
T0864071105100 TISSOT Luxury Férfi Automata KaróraTISSOT Luxury
Férfi Automata KARÓRA
T086.407.11.051.00
265 900 Ft
T0864071103100 TISSOT Luxury Férfi Automata KaróraTISSOT Luxury
Férfi Automata KARÓRA
T086.407.11.031.00
265 900 Ft
T0994071104800 TISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T099.407.11.048.00
ÚJ 259 900 Ft
T0864071605100 TISSOT Luxury Férfi Automata KaróraTISSOT Luxury
Férfi Automata KARÓRA
T086.407.16.051.00
245 900 Ft
T0994071604800 TISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T099.407.16.048.00
ÚJ 235 900 Ft
T0634283603800 TISSOT Tissot Tradition Small Second Férfi Automata KaróraTISSOT Tissot Tradition Small Second
Férfi Automata KARÓRA
T063.428.36.038.00
235 900 Ft
T0352071101100 TISSOT Couturier Női Automata KaróraTISSOT Couturier
Női Automata KARÓRA
T035.207.11.011.00
219 900 Ft
T0194301103100 TISSOT Visodate Férfi Automata KaróraTISSOT Visodate
Férfi Automata KARÓRA
T019.430.11.031.00
ÚJ 209 900 Ft
T0194303605101 TISSOT Visodate Férfi Automata KaróraTISSOT Visodate
Férfi Automata KARÓRA
T019.430.36.051.01
209 900 Ft
T0354071105100 TISSOT Couturier  Férfi Automata KaróraTISSOT Couturier
Férfi Automata KARÓRA
T035.407.11.051.00
-5% 219 900 Ft209 900 Ft
T0694174406100 TISSOT T-sport Férfi Kvarc KaróraTISSOT T-sport
Férfi KARÓRA
T069.417.44.061.00
-10% 229 900 Ft206 900 Ft
T1004173720100 TISSOT PRS 516 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRS 516
Férfi KARÓRA
T100.417.37.201.00
199 900 Ft
T1004171604100 TISSOT PRS 516 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRS 516
Férfi KARÓRA
T100.417.16.041.00
ÚJ 199 900 Ft
T0444302103100 TISSOT PRS 516 Férfi Automata KaróraTISSOT PRS 516
Férfi Automata KARÓRA
T044.430.21.031.00
-5% 199 900 Ft189 900 Ft
T0694174705100 TISSOT T-sport Férfi Kvarc KaróraTISSOT T-sport
Férfi KARÓRA
T069.417.47.051.00
-10% 209 900 Ft188 900 Ft
T0354461105100 TISSOT Couturier Secret Date Férfi Kvarc KaróraTISSOT Couturier Secret Date
Férfi KARÓRA
T035.446.11.051.00
186 900 Ft
T41542353 TISSOT Le Locle Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle
Férfi Automata KARÓRA
T41.5.423.53
-10% 204 900 Ft184 500 Ft
T0482171705700 TISSOT T-Race Női Kvarc KaróraTISSOT T-Race
Női KARÓRA
T048.217.17.057.00
-10% 195 900 Ft176 500 Ft
T1094073603100 TISSOT Everytime Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT Everytime Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T109.407.36.031.00
169 900 Ft
T1064173605100 TISSOT V8 Férfi Kvarc KaróraTISSOT V8
Férfi KARÓRA
T106.417.36.051.00
169 900 Ft
T0356171105100 TISSOT Couturier Férfi Kvarc KaróraTISSOT Couturier
Férfi KARÓRA
T035.617.11.051.00
bestseller 169 900 Ft
T0354391605100 TISSOT Couturier GMT Férfi Kvarc KaróraTISSOT Couturier GMT
Férfi KARÓRA
T035.439.16.051.00
169 900 Ft
T0352461611100 TISSOT Couturier Secret Date Női Kvarc KaróraTISSOT Couturier Secret Date
Női KARÓRA
T035.246.16.111.00
169 900 Ft
T0354391603100 TISSOT Couturier GMT Férfi Kvarc KaróraTISSOT Couturier GMT
Férfi KARÓRA
T035.439.16.031.00
169 900 Ft
T0502173611200 TISSOT Dressport  Női Kvarc KaróraTISSOT Dressport
Női KARÓRA
T050.217.36.112.00
162 900 Ft
T1114173744103 TISSOT T-Race Cycling Női Kvarc KaróraTISSOT T-Race Cycling
Női KARÓRA
T111.417.37.441.03
ÚJ 159 900 Ft
T1114173744104 TISSOT T-Race Cycling Női Kvarc KaróraTISSOT T-Race Cycling
Női KARÓRA
T111.417.37.441.04
ÚJ 159 900 Ft
T0554171105700 TISSOT PRC 200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC 200
Férfi KARÓRA
T055.417.11.057.00
bestseller 159 900 Ft
T1064071103100 TISSOT V8 Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT V8 Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T106.407.11.031.00
ÚJ 149 900 Ft
T1064071105100 TISSOT V8 Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT V8 Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T106.407.11.051.00
ÚJ 149 900 Ft
T1064072603100 TISSOT V8 Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT V8 Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T106.407.26.031.00
ÚJ 149 900 Ft
T1122103345600 TISSOT T-Wave Női Kvarc KaróraTISSOT T-Wave
Női KARÓRA
T112.210.33.456.00
ÚJ 149 900 Ft
T1094071103100 TISSOT Everytime Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT Everytime Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T109.407.11.031.00
149 900 Ft
T1064171103100 TISSOT V8 Férfi Kvarc KaróraTISSOT V8
Férfi KARÓRA
T106.417.11.031.00
149 900 Ft
T0674171101100 TISSOT PRS 200 Steven Stankos Limited  Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRS 200 Steven Stankos Limited
Férfi KARÓRA
T067.417.11.011.00
-14% 174 900 Ft149 900 Ft