SZŰRÉS, KERESÉS

Tissot Órák

info RENDEZÉS
A TISSOT a világ vezető svájci óramárkája az értékesítések tekintetében. Ezt többek között köszönheti hírnevének és rendkívül erős nemzetközi jelenlétének, hiszen a TISSOT órák 160 országban érhetőek el. Az óragyárat Charles-Félicien Tissot alapította fiával, Charles-Émile Tissot-al együtt 1853-ban, a svájci Le Locle városában. A kezdetekben zsebórák készítésével foglalkoztak, ők mutatták be az első két időzónás zsebórát. Az innovatív szellem a későbbiekben is végig jelen volt a cégnél, ugyanis később a TISSOT mutatta be az első fából, kőből illetve műanyagből készült órákat. Nem csak anyaghasználatban, de óraszerkezetben is rengeteg technológiai újítást hajtottak végre az évek során. Számos sporteeseménynek TISSOT órák biztosították az időmérést, ennek révén folyamatosan javították az óra pontosságát. A márka többek között az kerékpározásban, motorsportokban, autóversenyekben és síelésben is jelen van hivatalos időmérő partnerként. 1999-ben bevezették az első érintőképernyős karórát, a TISSOT T-Touch-ot. A márka elkötelezett abban, hogy a kiváló minőséget elérhetővé tegyék, így a karórák a svájci órák közül a legjobb ár/érték aránnyal rendelkeznek. A TISSOT automata órák közül ki kell emelni a Powermatic 80 szerkezettel rendelkező órákat, melyek az első, széles körben elérhető 80 órás járástartalékú automata órák.
T0994073644800 TISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Chemin Des Tourelles Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T099.407.36.448.00
ÚJ 269 900 Ft
T1004171604100 TISSOT PRS 516 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRS 516
Férfi KARÓRA
T100.417.16.041.00
ÚJ 199 900 Ft
T1094073603100 TISSOT Everytime Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT Everytime Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T109.407.36.031.00
169 900 Ft
T0354391603100 TISSOT Couturier GMT Férfi Kvarc KaróraTISSOT Couturier GMT
Férfi KARÓRA
T035.439.16.031.00
169 900 Ft
T0636373603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.637.36.037.00
bestseller 145 900 Ft
T0552171603302 TISSOT PRC 200 Ladies Női Kvarc KaróraTISSOT PRC 200 Ladies
Női KARÓRA
T055.217.16.033.02
145 900 Ft
T0636173603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.617.36.037.00
145 900 Ft
T1064071603100 TISSOT V8 Swissmatic Férfi Automata KaróraTISSOT V8 Swissmatic
Férfi Automata KARÓRA
T106.407.16.031.00
ÚJ 135 900 Ft
T1166173603700 TISSOT Chrono XL Férfi Kvarc KaróraTISSOT Chrono XL
Férfi KARÓRA
T116.617.36.037.00
ÚJ 129 900 Ft
T1166173605701 TISSOT Chrono XL Férfi Kvarc KaróraTISSOT Chrono XL
Férfi KARÓRA
T116.617.36.057.01
ÚJ 129 900 Ft
T1064171603200 TISSOT V8 Férfi Kvarc KaróraTISSOT V8
Férfi KARÓRA
T039.417.16.032.00
129 900 Ft
T1064171626200 TISSOT V8 Férfi Kvarc KaróraTISSOT V8
Férfi KARÓRA
T039.417.16.262.00
129 900 Ft
T0636171603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.617.16.037.00
bestseller 129 900 Ft
T0636371603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.637.16.037.00
bestseller 129 900 Ft
T1166171604700 TISSOT Chrono XL Férfi Kvarc KaróraTISSOT Chrono XL
Férfi KARÓRA
T116.617.16.047.00
ÚJ 109 900 Ft
T1166173604700 TISSOT Chrono XL Férfi Kvarc KaróraTISSOT Chrono XL
Férfi KARÓRA
T116.617.36.047.00
109 900 Ft
T0554101603700 TISSOT PRC 200 Férfi Kvarc KaróraTISSOT PRC 200
Férfi KARÓRA
T055.410.16.037.00
109 900 Ft
T0636103603800 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.610.36.038.00
99 900 Ft
T0636103603700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.610.36.037.00
99 900 Ft
T1096103603100 TISSOT Everytime Large Férfi Kvarc KaróraTISSOT Everytime Large
Férfi KARÓRA
T109.610.36.031.00
89 900 Ft
T0636101603800 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.610.16.038.00
bestseller 89 900 Ft
T0334101601301 TISSOT Classic Dream  Férfi Kvarc KaróraTISSOT Classic Dream
Férfi KARÓRA
T033.410.16.013.01
bestseller 55 900 Ft