WESTEND City Center Aluljárószint ÁRKÁD Budapest 1. emelet
Westend: 06 30 525 1138 Árkád: 06 30 177 4750
SZŰRÉS, KERESÉS

Tissot Órák

info
RENDEZÉS
A TISSOT a világ vezető svájci óramárkája az értékesítések tekintetében. Ezt többek között köszönheti hírnevének és rendkívül erős nemzetközi jelenlétének, hiszen a TISSOT órák 160 országban érhetőek el. Az óragyárat Charles-Félicien Tissot alapította fiával, Charles-Émile Tissot-al együtt 1853-ban, a svájci Le Locle városában. A kezdetekben zsebórák készítésével foglalkoztak, ők mutatták be az első két időzónás zsebórát. Az innovatív szellem a későbbiekben is végig jelen volt a cégnél, ugyanis később a TISSOT mutatta be az első fából, kőből illetve műanyagből készült órákat. Nem csak anyaghasználatban, de óraszerkezetben is rengeteg technológiai újítást hajtottak végre az évek során. Számos sporteeseménynek TISSOT órák biztosították az időmérést, ennek révén folyamatosan javították az óra pontosságát. A márka többek között az kerékpározásban, motorsportokban, autóversenyekben és síelésben is jelen van hivatalos időmérő partnerként. 1999-ben bevezették az első érintőképernyős karórát, a TISSOT T-Touch-ot. A márka elkötelezett abban, hogy a kiváló minőséget elérhetővé tegyék, így a karórák a svájci órák közül a legjobb ár/érték aránnyal rendelkeznek. A TISSOT automata órák közül ki kell emelni a Powermatic 80 szerkezettel rendelkező órákat, melyek az első, széles körben elérhető 80 órás járástartalékú automata órák.

TISSOT modell családok:
Tissot PRX Tissot Gentleman Tissot Seastar Tissot Supersport Tissot Chrono XL Tissot Le Locle Tissot Classic Dream Tissot Couturier Tissot Everytime
T0064071103302 TISSOT Le Locle Open Heart Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle Open Heart Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T006.407.11.033.02
ÚJ 366 900 Ft
T0064071603301 TISSOT Le Locle Open Heart Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle Open Heart Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T006.407.16.033.01
337 900 Ft
T0062071103800 TISSOT Le Locle Női Automata KaróraTISSOT Le Locle
Női Automata KARÓRA
T006.207.11.038.00
ÚJ 305 900 Ft
T0064071103300 TISSOT Le Locle Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T006.407.11.033.00
bestseller 305 900 Ft
T0064071104300 TISSOT Le Locle Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T006.407.11.043.00
305 900 Ft
T0194303605101 TISSOT Visodate Férfi Automata KaróraTISSOT Visodate
Férfi Automata KARÓRA
T019.430.36.051.01
-10% 315 900 Ft283 900 Ft
T0064071603300 TISSOT Le Locle Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T006.407.16.033.00
bestseller 275 900 Ft
T0064071605300 TISSOT Le Locle Powermatic 80 Férfi Automata KaróraTISSOT Le Locle Powermatic 80
Férfi Automata KARÓRA
T006.407.16.053.00
bestseller 275 900 Ft
T0636171605700 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.617.16.057.00
bestseller 205 900 Ft
T1400093311100 TISSOT Lovely Round Női Kvarc KaróraTISSOT Lovely Round
Női KARÓRA
T140.009.33.111.00
189 900 Ft
T0581093345600 TISSOT Lovely Square Diamond Női Kvarc KaróraTISSOT Lovely Square Diamond
Női KARÓRA
T058.109.33.456.00
189 900 Ft
T1400091111100 TISSOT Lovely Round Női Kvarc KaróraTISSOT Lovely Round
Női KARÓRA
T140.009.11.111.00
149 900 Ft
T1094101103310 TISSOT Everytime Jungfraubahn Edition Unisex Kvarc KaróraTISSOT Everytime Jungfraubahn Edition
Unisex KARÓRA
T109.410.11.033.10
ÚJ 140 900 Ft
T0636101603800 TISSOT Tradition Férfi Kvarc KaróraTISSOT Tradition
Férfi KARÓRA
T063.610.16.038.00
bestseller 139 900 Ft
T1096101603100 TISSOT Everytime Large Férfi Kvarc KaróraTISSOT Everytime Large
Férfi KARÓRA
T109.610.16.031.00
bestseller 120 900 Ft