SZŰRÉS, KERESÉS

Vostok Europe Órák

info
RENDEZÉS
A Vostok óragyárat eredetileg 1942-ben alapították az akkori Szovjetúnióban, Chistopol városában. 2003-ban létrejött egy fúzió a litván Vilnius Koliz társaság és az orosz Chistopol Óra Gyár között. 2004-ben az új márka a Vostok Europe nevet kapta.

A Vostok Europe kis manufaktúra szerűen működik. Minden modelljüket kézzel készítik és egyedileg tesztelik, a mai napig, Litvániában. Összesen mindössze 13 órásmester tevékenykedik az összeszereléseken. Kis mennyiségben, minden típust limitált darabszámban gyártanak. Magyar vonatkozásban is igazán kedves nekünk a Vostok. Három kiváló focistánk előtt tisztelegnek egy-egy 100db-os limitált kollekcióban. Puskás Ferenc, Bozsik József, Hidegkuti Nándor nevével fémjelezvén azokat.

A Vostok Europe a kezdetektől fogva a katonai órák világában igyekezett érvényesülni. Bár manapság nyitottak az elegánsabb modellek piaca felé is, mégis inkább a robosztus, nagy átmérőjű óráikkal vonultak be a köztudatba. Abszolút markáns, férfias formavilág a legfőbb jellemző a modelljeikre. Szívesen használnak élénk színeket mind a szíj, mind a számlapok vonatkozásában. Ezen modellek célja, hogy vonzza a tekinteteket és ha ránézünk egy-egy típusra, azonnal felismerhető legyen, hogy ez egy Vostok.

A különböző modellek, különböző szerkezetekkel és anyaghasználattal készülnek. Nagy részben rozsdamentes acélból, de előfordulnak titán, valamint különleges, bronz tokos modelljeik is. Az óraműveikben elemes és automata órákat is gyártanak. A kvarcokban Miyota szerkezet ketyeg, az automaták többségében pedig Seiko kaliber hajtja a mutatókat. Az elegánsabb típusok mérsékelt, míg a komolyabb, búvárkodásra is alkalmas modellek, - mint pl. a Lunokhod vagy az Energia Rocket - már 300 méteres vízállósággal rendelkeznek. Ezen Vostok Europe órák különlegessége, hogy a mutatóik és indexeik speciális világító betéteket kaptak. Nem egyszerűen foszforozottak, hanem egy üvegkapszula van tríciummal feltöltve és az hermetikusan lezárva. Ennek segítségével a mutatók és az indexek teljes sötétben, fényforrástól hosszú ideig elzárva is önállóan tudnak világítani. Ezt a tríciumcsöves technológiát professzionális búvár óráknál szokták használni.

A Vostok Europe főbb modell családjai:
Vostok Europe Atomic Age Vostok Europe Lunokhod Vostok Europe Energia Rocket Vostok Europe N1 Rocket Vostok Europe Space Race Vostok Europe Ekranoplan Vostok Europe Gaz-14 Limousine Vostok Europe Expedition North Pole Vostok Europe Expedition Everest Vostok Europe Almaz Vostok Europe Anchar Vostok Europe Undiné
515A756 VOSTOK Undiné Ocean Női Kvarc KaróraVOSTOK Undiné Ocean
Női KARÓRA
515A756
171 900 Ft
515A757 VOSTOK Undiné Abalone Női Automata KaróraVOSTOK Undiné Abalone
Női Automata KARÓRA
515A757
229 900 Ft
515E628 VOSTOK Undiné Női Kvarc KaróraVOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515E628
bestseller 177 900 Ft
225A615-S VOSTOK N1 Rocket Férfi Automata KaróraVOSTOK N1 Rocket
Férfi Automata KARÓRA
225A615-S
bestseller 129 900 Ft
225A712-SB VOSTOK N1 Rocket GMT Férfi Automata KaróraVOSTOK N1 Rocket GMT
Férfi Automata KARÓRA
225A712-SB
bestseller 139 900 Ft
125A748-L VOSTOK N1 Rocket Compact Férfi Automata KaróraVOSTOK N1 Rocket Compact
Férfi Automata KARÓRA
125A748-L
ÚJ 134 900 Ft
592A762-SB VOSTOK Expedition South Pole Compact Férfi Solar KaróraVOSTOK Expedition South Pole Compact
Férfi Solar KARÓRA
592A762-SB
134 900 Ft
595A733 VOSTOK Expedition North Pole 2024 Férfi Solar KaróraVOSTOK Expedition North Pole 2024
Férfi Solar KARÓRA
595A733
169 900 Ft
511A772-SB VOSTOK Batiscafos  Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Batiscafos
Férfi KARÓRA
511A772-SB
299 900 Ft
511E768-SB VOSTOK Batiscafos  Férfi Automata KaróraVOSTOK Batiscafos
Férfi Automata KARÓRA
511E768-SB
309 900 Ft
225B616-SB VOSTOK N1 Rocket Férfi Automata KaróraVOSTOK N1 Rocket
Férfi Automata KARÓRA
225B616-SB
159 900 Ft
125A748-SB VOSTOK N1 Rocket Compact Férfi Automata KaróraVOSTOK N1 Rocket Compact
Férfi Automata KARÓRA
125A748-SB
ÚJ 126 900 Ft
515B670 VOSTOK Undiné Női Kvarc KaróraVOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515B670
bestseller 177 900 Ft
511E768-L VOSTOK Batiscafos  Férfi Automata KaróraVOSTOK Batiscafos
Férfi Automata KARÓRA
511E768-L
309 900 Ft
595D734B VOSTOK Expedition North Pole 2024 Férfi Solar KaróraVOSTOK Expedition North Pole 2024
Férfi Solar KARÓRA
595D734B
214 900 Ft
225A708-SB VOSTOK N1 Rocket Férfi Kvarc KaróraVOSTOK N1 Rocket
Férfi KARÓRA
225A708-SB
bestseller 138 900 Ft
620E278 VOSTOK Lunokhod II Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Lunokhod II
Férfi KARÓRA
620E278
bestseller 349 900 Ft
225A708-L VOSTOK N1 Rocket Férfi Kvarc KaróraVOSTOK N1 Rocket
Férfi KARÓRA
225A708-L
bestseller 148 900 Ft
595D736B VOSTOK Expedition North Pole 2024 Férfi Solar KaróraVOSTOK Expedition North Pole 2024
Férfi Solar KARÓRA
595D736B
194 900 Ft
225A712-L VOSTOK N1 Rocket GMT Férfi Automata KaróraVOSTOK N1 Rocket GMT
Férfi Automata KARÓRA
225A712-L
149 900 Ft
325A742-L VOSTOK Space Race Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Space Race
Férfi KARÓRA
325A742-L
155 900 Ft
320A652-S VOSTOK Almaz Space Station GMT Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Almaz Space Station GMT
Férfi KARÓRA
320A652-S
bestseller 198 900 Ft
320A675-L VOSTOK Almaz Space Station Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Almaz Space Station
Férfi KARÓRA
320A675-L
225 900 Ft
640A700-SB VOSTOK Atomic Age Sakharov Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Atomic Age Sakharov
Férfi KARÓRA
640A700-SB
349 900 Ft
515E628B VOSTOK Undiné Női Kvarc KaróraVOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515E628B
183 900 Ft
620E632 VOSTOK Lunokhod 2 Férfi Automata KaróraVOSTOK Lunokhod 2
Férfi Automata KARÓRA
620E632
314 900 Ft
650A720 VOSTOK Systema Periodicum Hydrogen Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Systema Periodicum Hydrogen
Férfi KARÓRA
650A720
245 900 Ft
320C654-L VOSTOK Almaz Space Station GMT Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Almaz Space Station GMT
Férfi KARÓRA
320C654-L
206 900 Ft
575A715-L VOSTOK Energia Rocket Férfi Automata KaróraVOSTOK Energia Rocket
Férfi Automata KARÓRA
575A715-L
349 900 Ft
320D657-S VOSTOK Almaz Space Station Férfi Kvarc KaróraVOSTOK Almaz Space Station
Férfi KARÓRA
320D657-S
229 900 Ft