- KARÓRA ›
- VOSTOK Órák ›
- VOSTOK Kvarc Karóra ›
- Vostok Europe Undiné ›
- 515A756

VOSTOK Undiné Ocean 515A756
Westend: | Készleten, azonnal elvihető |
Árkád: | Készleten, azonnal elvihető |
Béke tér: | Készleten, azonnal elvihető |
*a valódi pontosság jellemzően jóval a megadott szélsőértékeken belül szokott lenni
Alsó segédmutató - Másodperc mutató
Jobb segédmutató - 24 órás kijelző
06 30 177 4750 (Árkád)
Amit tudni kell a VOSTOK 515A756 női karóráról
A Vostok Europe 2003-as megalapításától kezdve 15 évig csakis férfi modelleket gyártott. Ez akkoriban szinte, hogy evidencia volt, hiszen masszív kidolgozásuknál és oversized dizánjuknál fogva mindig is inkább az uraknak kedvezett a brand. Ezt a teljes hegemóniát csak 2018-ban törték meg, amikor is 15 év után, először megjelent a VE Undiné szériája, és fenekestül felforgatta azt, amit az órás közösség gondolt a márkáról. Mindezt annak ellenére, hogy az új női modellek szinte tökéletesen komformálódtak az eddig felépített imidzshez, mind méretükben, mind formavilágukban, mind pedig strapabíróságukban. A széria elnevezésének jelentését a germán-balti mondakörben kell keresnünk, ugyanis az északi mitológiában az undine vagy ondine az a “vízi szellem” vagy nimfa, akit magyarul csak sellőként, vagy hableányként neveznénk. Azt az elvet követve, hogy ami jól működik, azon nem kell változtatni, az Undiné széria még 7 évvel eredeti megjelenését követően is töretlen sikernek örvend. Megannyi olyan verzió után, melyek csak színeikben tértek el az első kiadásoktól, 2025-ben megérkeztek az új Undiné modellek a Vostok palettájára. Ezek közül most az 515A756 referenciaszámmal ellátott női karóra lesz terítéken, melyet simán csak Ocean névre keresztelt a gyártó, és a már jól ismert recept alapján összesen 3000 darab készül belőle.
Az új Undiné modellek tokozásukat tekintve megegyeznek az “idősebb tesóikkal”, ugyanazt a 39 milliméter széles és 47.5 milliméter magas fényes acéltokot kapták, a szokásos csillogó lünetta inzerttel. Vizuálisan az igazi extrát a számlapon kell keresnünk. A VK68-515A756 mélykék zománc számlapja önmagában is igazán különlegesen hat, egészen látványos a sima felületének fénytörése. A számlap igazán unikális megjelenését az biztosítja, hogy a fényes zománc számlapot csillámszerű fémporral szórták be, így az összhatás leginkább csillagos égboltra, vagy tengervízben felszálló buborékokra emlékeztet, nem mellesleg a lünettával együtt mesésen egységes hatást kelt. Fontos továbbá megjegyezni, hogy ez a fémporos technika azt eredményezi, hogy nincs két ugyanolyan számlap a legyártott 3000 között, hiszen ezek a szemcsék sosem esnek ugyanúgy. 12 óránál egy rakott logó foglal helyet, 4,5 óránál egy dátumkijelző, fekete alapon fehér számokkal. A korábbi Undiné modellekkel ellentétben itt már nem 2, hanem 3 segédszámlapot kapunk, ugyanis a korábbi modellek nem rendelkeztek másodpercmutatóval, itt viszont az alsó segédkörre kaptunk egy small secondöt. Enyhén kerekített “háromszög” formájú indexei és éles mutatókészlete természetesen a megszokott Super-LumiNova foszforeszkáló bevonatot kapták, ami az egyik legjobb lume a saját kategóriájában. Mint minden korábbi Undiné modell, úgy az Undiné Ocean is 3 különböző szíjjal van felszerelve: egy simogatóan puha sötétkék olasz bőrszíjjal, illetve egy fehér és egy (a bőrnél egy fokkal világosabb) sötétkék szilikonszíjjal.
Működési elvét tekintve egy elemes óráról beszélhetünk, a benne ketyegő szerkezet egy japán, VK68 -as Seiko kaliber. Ez egy mecha-kvarc kaliber, ami annyit tesz, hogy stopperét elindítva nem kattogó másodpercmutató fogad minket, hanem egy szép egyenletesen “folyik”, akárcsak egy mechanikus óránál.
Véleményem szerint épp itt volt az ideje, hogy megújítsák az Undinét. Már nem azért, mintha valami gond lett volna az eddigiekkel, éppen ellenkezőleg, nagyon megérdemelte már a széria, (és nem mellesleg az oversized órákat kedvelő hölgyek) hogy ne csak a színei változzanak ennek az immáron ikonikus szériának. Az irány jó, várjuk együtt a folytatást!
Az órára 24 hónap hivatalos garancia vonatkozik. Az órát az eredeti, VOSTOK gyári csomagolásával adjuk. További információért bátran keress minket a 06 30 177 4750-es (árkádi) vagy a 06 30 525 1138-as (westendi) telefonszámon.A VOSTOK 515A756 karóra funkciói
Saját készítésű képeink a VOSTOK 515A756 karóráról







