SZŰRÉS, KERESÉS

Orient Órák

info
RENDEZÉS
Az ORIENT Japán első számú automata óra gyártója. A cég a Seiko csoport tagja, azonban önálló egységként működik, saját történelemmel és az automata karóra gyártásban saját innovációkkal rendelkezik. Az ORIENT egyike azon kevés karóra márkának, amik saját maguk gyártják automata szerkezeteiket. Kimagasló megbízhatóságának és rendkívül kedvező árfekvésének köszönheti sikerét, melyet a vásárlók, illetve szakmabeliek kiemelkedően pozitív visszajelzései is alátámasztanak. A gyár gyökerei egészen 1901-ig nyúlnak vissza, amikor is Shogoro Yoshida alapított egy céget, mely a kezdetekben arany óratokok megmunkálásával foglalkozott, majd később átállt órák, illetve karórák gyártására. A II. Világhaború idején bezárta kapuit a gyár, azonban 1950-ben Tama Keiki néven újra megkezdte működését, melyet az azt követő évben ORIENT Watch Company-ra kereszteltek át és megkezdték az első ORIENT STAR órák gyártását, mely azóta a márka prémium kategóriájának megnevezésévé vált. A karórák kiváló minőségüket többek között a modern, ugyanakkor évszázados hagyománnyal rendelkező gyártástechnológiának, a prémium anyaghasználatnak, illetve a minőségi japán gyártásnak köszönhetik. Kiemelendő, hogy az ORIENT számos középkategóriás modelljét látja el karcmentes zafírüveggel, illetve járástartalék kijelzővel, melyeket más márkáknál csak a felsőkategóriás modellekben találhatunk meg. Az automata órák gyártása mellett kvarcóra gyártással is foglalkoznak, melyek a seiko kiváló kvarc szerkezetével vannak felszerelve.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tutu Óraszalon Európa legnagyobb ORIENT óra kínálatával rendelkezik, mely a Westend-ben lévő üzletünkben teljes egészében megtekinthető.
RE-AY0121A00B ORIENT STAR 50 Moon Phase Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Moon Phase Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AY0121A00B
799 000 Ft
RE-AV0006Y00B ORIENT STAR 50 Modern Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Modern Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AV0006Y00B
332 900 Ft
RE-HH0002L00B ORIENT STAR Roman Classic Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR Roman Classic Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-HH0002L00B
-10% 364 900 Ft328 900 Ft
RE-AT0015L00B ORIENT STAR 50 Open Heart Moving Blue Limited Edition Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Open Heart Moving Blue Limited Edition
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AT0015L00B
299 900 Ft
RE-AV0002S00B ORIENT STAR 50 Classic Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Classic Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AV0002S00B
bestseller 286 900 Ft
RE-AT0007N00B ORIENT STAR 50 Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AT0007N00B
bestseller 258 900 Ft
RE-AT0006L00B ORIENT STAR 50 Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT STAR 50 Open Heart
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AT0006L00B
bestseller 258 900 Ft
RE-AT0201G00B ORIENT STAR Netto Férfi Automata KaróraORIENT STAR Netto
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AT0201G00B
225 900 Ft
RE-AT0202E00B ORIENT STAR Netto Férfi Automata KaróraORIENT STAR Netto
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AT0202E00B
218 900 Ft
RE-AT0203L00B ORIENT STAR Netto Férfi Automata KaróraORIENT STAR Netto
kézzel húzható járástartalék kijelzős Automata KARÓRA
RE-AT0203L00B
218 900 Ft
RE-ND0010G00B ORIENT Star Classic Open Heart Női Automata KaróraORIENT Star Classic Open Heart
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
RE-ND0010G00B
201 900 Ft
RA-AS0011S10B ORIENT Sun and Moon Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AS0011S10B
194 900 Ft
RA-AK0008S10B ORIENT Sun and Moon Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0008S10B
bestseller 170 900 Ft
RA-AK0011D10B ORIENT Sun and Moon III Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon III
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0011D10B
170 900 Ft
RA-AS0103A10B ORIENT Bambino Sun & Moon Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Sun & Moon
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AS0103A10B
bestseller 157 900 Ft
RA-AK0803Y10B ORIENT Bambino Sun and Moon Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Sun and Moon
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0803Y10B
bestseller 139 900 Ft
RA-AK0802S10B ORIENT Bambino Sun and Moon Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Sun and Moon
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0802S10B
139 900 Ft
RA-AK0310S10B ORIENT Sun and Moon Férfi Automata KaróraORIENT Sun and Moon
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0310S10B
133 900 Ft
RA-AC0Q07V10B ORIENT Mako 40mm Férfi Automata KaróraORIENT Mako 40mm
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0Q07V10B
127 900 Ft
RA-AR0005Y10B ORIENT Open Heart Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Open Heart Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AR0005Y10B
bestseller 124 900 Ft
RA-AR0004S10B ORIENT Open Heart Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Open Heart Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AR0004S10B
bestseller 124 900 Ft
AC09002T ORIENT Diver Férfi Automata KaróraORIENT Diver
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC09002T
120 900 Ft
RA-AK0702Y10B ORIENT Bambino Day-Date Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Day-Date
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0702Y10B
bestseller 119 900 Ft
RA-AK0701S10B ORIENT Bambino Day-Date Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Day-Date
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0701S10B
bestseller 119 900 Ft
RA-AK0704N10B ORIENT Bambino Day-Date Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Day-Date
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0704N10B
119 900 Ft
RA-AK0705R10B ORIENT Bambino Day-Date Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Day-Date
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AK0705R10B
119 900 Ft
RA-AG0002S10B ORIENT Bambino Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AG0002S10B
bestseller 113 900 Ft
RA-AG0005L10B ORIENT Bambino Open Heart Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Open Heart
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AG0005L10B
bestseller 113 900 Ft
AG00004D ORIENT Envoy Férfi Automata KaróraORIENT Envoy
kézzel húzható Automata KARÓRA
AG00004D
bestseller 113 900 Ft
AG00003W ORIENT Envoy Férfi Automata KaróraORIENT Envoy
kézzel húzható Automata KARÓRA
AG00003W
bestseller 113 900 Ft
RA-AG0018L10B ORIENT Blue Moon Open Heart II Női Automata KaróraORIENT Blue Moon Open Heart II
Női kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AG0018L10B
bestseller 110 900 Ft
RA-AP0002S10B ORIENT Bambino Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AP0002S10B
bestseller 110 900 Ft
RA-AP0005B10B ORIENT Bambino Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AP0005B10B
bestseller 110 900 Ft
RA-AP0003S10B ORIENT Bambino Small Second Férfi Automata KaróraORIENT Bambino Small Second
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AP0003S10B
bestseller 110 900 Ft
RA-AC0M04Y10B ORIENT Bambino 38 Férfi Automata KaróraORIENT Bambino 38
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0M04Y10B
bestseller 108 900 Ft
RA-AC0M03S10B ORIENT Bambino 38 Férfi Automata KaróraORIENT Bambino 38
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0M03S10B
bestseller 108 900 Ft
RA-AC0M02B10B ORIENT Bambino 38 Férfi Automata KaróraORIENT Bambino 38
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0M02B10B
bestseller 108 900 Ft
RA-AC0021L10B ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
RA-AC0021L10B
bestseller 108 900 Ft
AC00009N ORIENT Bambino II Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC00009N
bestseller 104 900 Ft
AC08004D ORIENT Bambino II Big Size Férfi Automata KaróraORIENT Bambino II Big Size
kézzel húzható Automata KARÓRA
AC08004D
bestseller 104 900 Ft