SZŰRÉS, KERESÉS
Vostok Europe Órák
info RENDEZÉSA Vostok óragyárat eredetileg 1942-ben alapították az akkori Szovjetúnióban, Chistopol városában. 2003-ban létrejött egy fúzió a litván Vilnius Koliz társaság és az orosz Chistopol Óra Gyár között. 2004-ben az új márka a Vostok Europe nevet kapta.
A Vostok Europe kis manufaktúra szerűen működik. Minden modelljüket kézzel készítik és egyedileg tesztelik, a mai napig, Litvániában. Összesen mindössze 13 órásmester tevékenykedik az összeszereléseken. Kis mennyiségben, minden típust limitált darabszámban gyártanak. Magyar vonatkozásban is igazán kedves nekünk a Vostok. Három kiváló focistánk előtt tisztelegnek egy-egy 100db-os limitált kollekcióban. Puskás Ferenc, Bozsik József, Hidegkuti Nándor nevével fémjelezvén azokat.
A Vostok Europe a kezdetektől fogva a katonai órák világában igyekezett érvényesülni. Bár manapság nyitottak az elegánsabb modellek piaca felé is, mégis inkább a robosztus, nagy átmérőjű óráikkal vonultak be a köztudatba. Abszolút markáns, férfias formavilág a legfőbb jellemző a modelljeikre. Szívesen használnak élénk színeket mind a szíj, mind a számlapok vonatkozásában. Ezen modellek célja, hogy vonzza a tekinteteket és ha ránézünk egy-egy típusra, azonnal felismerhető legyen, hogy ez egy Vostok.
A különböző modellek, különböző szerkezetekkel és anyaghasználattal készülnek. Nagy részben rozsdamentes acélból, de előfordulnak titán, valamint különleges, bronz tokos modelljeik is. Az óraműveikben elemes és automata órákat is gyártanak. A kvarcokban Miyota szerkezet ketyeg, az automaták többségében pedig Seiko kaliber hajtja a mutatókat. Az elegánsabb típusok mérsékelt, míg a komolyabb, búvárkodásra is alkalmas modellek, - mint pl. a Lunokhod vagy az Energia Rocket - már 300 méteres vízállósággal rendelkeznek. Ezen Vostok Europe órák különlegessége, hogy a mutatóik és indexeik speciális világító betéteket kaptak. Nem egyszerűen foszforozottak, hanem egy üvegkapszula van tríciummal feltöltve és az hermetikusan lezárva. Ennek segítségével a mutatók és az indexek teljes sötétben, fényforrástól hosszú ideig elzárva is önállóan tudnak világítani. Ezt a tríciumcsöves technológiát professzionális búvár óráknál szokták használni.
A Vostok Europe főbb modell családjai:

Vostok Europe Atomic Age
Vostok Europe Lunokhod
Vostok Europe Energia Rocket
Vostok Europe N1 Rocket
Vostok Europe Space Race
Vostok Europe Ekranoplan
Vostok Europe Gaz-14 Limousine
Vostok Europe Expedition North Pole
Vostok Europe Expedition Everest
Vostok Europe Almaz
Vostok Europe Anchar
Vostok Europe Undiné
Férfi Automata KARÓRA
595B641-L
140 900 Ft VOSTOK Expedition North Pole-1
Férfi Automata KARÓRA
595B641B
181 900 Ft VOSTOK Expedition North Pole-1
Férfi KARÓRA
595C643-L
bestseller 150 900 Ft VOSTOK Lunokhod 2
Férfi Automata KARÓRA
620E632
314 900 Ft VOSTOK Energia Rocket
Férfi Automata KARÓRA
575C649B
429 900 Ft VOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515A525B
152 900 Ft VOSTOK Energia Rocket
Férfi Automata KARÓRA
575A539B
bestseller 409 900 Ft VOSTOK N1 Rocket
Férfi Automata KARÓRA
225A563
171 900 Ft VOSTOK Energia Rocket
Férfi Automata KARÓRA
575A538
375 900 Ft VOSTOK Energia Rocket
Férfi Automata KARÓRA
575B281
389 900 Ft VOSTOK N1 Rocket
Férfi Automata KARÓRA
225B616B
204 900 Ft VOSTOK N1 Rocket
Férfi KARÓRA
225C620B
191 900 Ft VOSTOK Almaz Space Station
Férfi KARÓRA
320A675-L
225 900 Ft VOSTOK Almaz Space Station Automatic
Férfi Automata KARÓRA
320B679-L
229 900 Ft VOSTOK Space Race
Férfi Automata KARÓRA
325A663B
144 900 Ft VOSTOK Space Race
Férfi KARÓRA
325A666-L
134 900 Ft VOSTOK Space Race
Férfi KARÓRA
325B668B
154 900 Ft VOSTOK Anchar Submarine
Férfi Automata KARÓRA
510A522B
309 900 Ft VOSTOK Anchar Submarine Chronograph
Férfi KARÓRA
510A584B
329 900 Ft VOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515E567B
166 900 Ft VOSTOK Almaz Space Station
Férfi KARÓRA
320C677-S
251 900 Ft VOSTOK Almaz Space Station
Férfi KARÓRA
320D657-S
229 900 Ft VOSTOK Anchar Submarine Chronograph
Férfi KARÓRA
510C582B
359 900 Ft VOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515B670B
170 900 Ft VOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515E628B
170 900 Ft VOSTOK Lunokhod II
Férfi KARÓRA
620C629B
399 900 Ft VOSTOK N1 Rocket
Férfi Automata KARÓRA
225B616-L
bestseller 141 900 Ft VOSTOK Energia Rocket
Férfi Automata KARÓRA
575C649
389 900 Ft VOSTOK Lunokhod
Férfi Automata KARÓRA
6204208B
324 900 Ft VOSTOK Lunokhod II
Férfi KARÓRA
620C629
349 900 Ft VOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515B527
161 900 Ft VOSTOK Engine Limited Edition
Férfi Automata KARÓRA
571C647
306 900 Ft VOSTOK Lunokhod 2
Férfi Automata KARÓRA
620A634
294 900 Ft VOSTOK Lunokhod 2 Ve Are One Dual Set
Férfi Kinetic KARÓRA
620H-SET
619 900 Ft VOSTOK Undiné
Női KARÓRA
515E567
161 900 Ft VOSTOK Lunokhod II Perpetual Calendar
Férfi KARÓRA
620C504B
386 900 Ft